Út a boldogsághoz (galéria)
Közélet

Út a boldogsághoz (galéria)

Garas Eliza vendégeskedett a Forrás-Új Tükör Klubban október 15-én. Praktikák a boldogság felé címmel tartott előadást az összejövetel résztvevőinek. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. 
Óvodai kiskert-program 2.0 (galéria)
Közélet

Óvodai kiskert-program 2.0 (galéria)

Folytatódik a Halas és Környéke Gazdakör idén tavasszal elindult programja, amely azt  célt tűzte ki, hogy tűnjenek el az elhanyagolt parcellák és legyen újra sok kiskert. A mezőgazdaság szeretetét, csakúgy, mint a magot, már egészen korán el  vetni, ezért Csanádi Lajosék az óvodásokat vonták be. A tavaszi kezdeményezés sikeres volt, mától pedig már a folytatáson van a hangsúly.
Újraélesztést tanulhat a halasi mentőktől
Közélet

Újraélesztést tanulhat a halasi mentőktől

Október 16-án van az Újraélesztés Nemzetközi Napja. Ebből az alkalomból ismét lehetőség van arra, hogy bárki megtanulhassa az újraélesztés alapfogásait. Ebben segítségükre lesznek a halasi mentők, a helyi állomáson, a Nagy Szeder utcában szerdán várják az érdeklődőket. 
Kistérségi polgármesterek, megyei, nemzetiségi képviselők
Közélet

Kistérségi polgármesterek, megyei, nemzetiségi képviselők

A halasi kistérség településén egyedül Kisszálláson lesz új polgármester, a többi településen az eddigi vezetők folytathatják munkájukat. A Bács megyei közgyűlésnek lesznek régi-új és új tagjai is. Halason roma nemzetiségi önkormányzat alakulhat, az új testület minden tagja a CÖCE színeiben indult.
Megmutatjuk a választás nem hivatalos végeredményét
Közélet

Megmutatjuk a választás nem hivatalos végeredményét

Kiskunhalason 8244-en döntöttek úgy, hogy élnek válaszjogukkal, ez 36,09 százalékos részvételi arányt jelent. A képviselő-jelölteknél 100 százalékos az adatok feldolgozottsága, ez a polgármesterjelöltek esetén 99,98 százalék. Mostani cikkünkben megmutatjuk a körzetenkénti végeredményt, illetve a polgármesterválasztás hivatalos számait és a kompenzációs lista alapján mandátumot nyerő képviselőket.
Fülöp Róbert Kiskunhalas régi-új polgármestere
Közélet

Fülöp Róbert Kiskunhalas régi-új polgármestere

Néhány perccel éjjel 11 óra előtt, 100 százalékos feldolgozottság mellett, a szavazatok közel 68 százalékával ismét Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere. Az elmúlt ciklus  városvezetője több  mint 43 százalékos előnnyel győzte le Rétfalvi Józsefnét. Ami az egyéni választókerületeket illeti, valamennyi körzetben kormánypárti siker született.
Polgármestert, képviselőket választ Kiskunhalas
Közélet

Polgármestert, képviselőket választ Kiskunhalas

Reggel 6 órakor mind a 30 kiskunhalasi szavazókör kinyitott. Polgármestert, helyi önkormányzati képviselőket és megyei közgyűlést választunk vasárnap, de most lesznek a nemzetiségi választások is. Lesz, aki hat darab szavazólapot kap majd. A nemzetiségi választásnál nagy a változás, ezúttal nincs kijelölve külön nemzetiségi szavazókör. 
Szombaton Szabadságkoncert és Szüret After
Közélet

Szombaton Szabadságkoncert és Szüret After

Ismét fesztiválhelyszínné változik Halas főtere. Szombaton déltől családi programokkal, 15 órától koncertekkel várja az érdeklődőket a Szabadságkoncert és a Szüret After. Amit szeptemberben elmosott az eső most bepótoljuk!
 Fülöp Róbert: Egységes városvezetést!
Közélet

Fülöp Róbert: Egységes városvezetést!

Csütörtök  este a filmszínházban tartotta kampányzáró fórumát a Fidesz Kiskunhalasi Szervezete. A szimpatizánsok körében felszólaló Bányai Gábor országgyűlési képviselő a jelöltjeik támogatását kérte a vasárnapi önkormányzati választásokon. Fülöp Róbert polgármester az egységes városvezetés szükségességére hívta fel a figyelmet.