Logisztikai csomópont válhat Kiskunhalasból
Közélet

Logisztikai csomópont válhat Kiskunhalasból

Firbás György logisztikai szakértő, egyetemi tanár tartott előadást a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium tanulóinak a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének gazdasági hatásairól. A szakember és a hallgatóság tagjai szerint is komoly pozitív hatása lesz a beruházásnak városunk és a térség életére nézve.
A kerítéshez kötötték és otthagyták a kutyát
Közélet

A kerítéshez kötötték és otthagyták a kutyát

Felháborító, amit egy ismeretlen tett a sóstói csónakkikötőnél. A kutyáját odakötötte egy lakatlan tanya kerítéséhez, majd magára hagyta. A szerencsétlen kutyának horgászok vittek enni és inni.
Útlezárás lesz péntektől
Közélet

Útlezárás lesz péntektől

Szombaton ismét nagyszabású rendezvény lesz Halas főterén. A Szabadságkoncert és a Szüret After családi programokat, koncerteket kínál, de lesznek vásárosok, vendéglátósok is. A programok 12-én, szombaton délben kezdődnek, ám a színpadépítés és a helyszín berendezése már pénteken megkezdődik, mindez útlezárással jár.
Véradás volt a halasi tűzoltóságon (galéria)
Közélet

Véradás volt a halasi tűzoltóságon (galéria)

Nemcsak egyenruhásokat, hanem civileket is vártak a halasi tűzoltóságon, a szerda délelőtti véradáson. A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából szervezte meg a katasztrófavédelem a Magyar Vöröskereszttel közösen ezt az alkalmat. Kiskunhalason huszonöten éltek a lehetőséggel.
Egésznapos buli a Váriban
Közélet

Egésznapos buli a Váriban

Egy egésznapos gólyaavató ünnepséget rendeztek a Vári Szabó István Szakképzőiskolában. A kilencedikesek számára a végzősök humoros feladatokat eszeltek ki, amiket egy verseny keretében kellett teljesíteniük a gólyáknak.
Tamaskó Máté lett Halas diákpolgármestere (galéria)
Közélet

Tamaskó Máté lett Halas diákpolgármestere (galéria)

Letette az esküt Kiskunhalas új diákpolgármestere. Tamaskó Máté, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulója, a város jelképes kulcsát Fülöp Róbert polgármestertől vette át.  Az ünnepélyes pillanatoknak a Thorma János Múzeum volt a helyszíne.
Menetező kisszállásiak
Közélet

Menetező kisszállásiak

Kisszálláson szombaton tartották a szüreti menetet és bált. A település őszi rendezvényére vidékről is érkeztek. A jó hangulatról zenével is gondoskodtak.
Anyakönyvi hírek (2019.10.08.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2019.10.08.)

A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.