Kistérségi polgármesterek, megyei, nemzetiségi képviselők
A halasi kistérség településén egyedül Kisszálláson lesz új polgármester, a többi településen az eddigi vezetők folytathatják munkájukat. A Bács megyei közgyűlésnek lesznek régi-új és új tagjai is. Halason roma nemzetiségi önkormányzat alakulhat, az új testület minden tagja a CÖCE színeiben indult.
A halasi kistérség 9 településén egy kivételével mindenhol marad a korábbi polgármester. Kisszálláson Rozsnyai Attila független jelöltet választották meg a település élére. Halason tovább folytatja városvezetői munkáját Fülöp Róbert, Balotaszálláson az elkövetkező öt évben is Huszta István lesz a polgármester, Harkakötönyben Brassó Imre Albert, Kelebián pedig Maczkó József. Kunfehértón a polgármester választáson Huszár Zoltán kapta meg a szavazatok többségét, Pirtón Nagy Ferenc, Tompán Véh László, Zsanán pedig Visnyei Miklós lesz ezen túl is a polgármester.
Vasárnap megyei önkormányzati választás is volt. A Bács megyei közgyűlésnek 23 tagja lesz. A szavazólapon hat párt közül lehetett választani. A száz százalékos feldolgozottság szerint a Bács-megyei közgyűlésben 16 mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP, kettőt a Jobbik, kettőt a Momentum, kettőt a DK és egyet a Mi Hazánk Mozgalom. A megyei közgyűlésnek Halasról és a térségből is lesznek tagjai. A Fidesz-KDNP részéről bejutott Dr. Skribanek Zoltán, Dr. Demeter András, valamint Cseh Ilona, a Mi Hazánk Mozgalomtól pedig Szabadi István.
A helyhatósági választással párhuzamosan nemzetiségi választás is volt vasárnap. Halason 1 043 választópolgár szerepelt a nemzetiségi névjegyzékben. Az arra jogosultak valamivel több mint fele adta le a voksát. 521 volt az érvényes szavazólapok száma. Öt képviselője lesz a halasi roma nemzetiségi önkormányzatnak. Három szervezet 15 jelöltje közül lehetett választani. A halasi nemzetiségi testület mind az öt megválasztott tagja a CÖCE, vagyis a Cigány Önkormányzatok és Roma Civil Szervezetek Érdekvédelmi Egyesületének képviseletében indult. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Szabó Tünde, Kolompár László, Kolompár Miklós, Köves Ágnes és Sztojka Róbert lehetnek az új halasi cigány nemzetiségi önkormányzat tagjai.
Illusztrációs fotó: Jáger Levente

