Kié lesz 2020-ban a legszebb konyhakert?
Közélet

Kié lesz 2020-ban a legszebb konyhakert?

Kiskunhalas 2020-ban már nyolcadszor csatlakozott az országosan zajló Legszebb konyhakertek versenyhez, melyet hosszú évekkel ezelőtt Karcagon indítottak el. A helyi szervezők legnagyobb örömére idén is sok kerttulajdonos döntött úgy, benevez a megméretésre. A zsűri az elmúlt napokban tartotta meg a versenyben lévő kertek szemléjét.
Ízletes kukoricát kínálnak a termelők
Közélet

Ízletes kukoricát kínálnak a termelők

Először a fagy, majd a szárazság nehezítette meg az őstermelők dolgát. Azt mondják, a szélsőséges időjárás érződik a kukoricatermésen is. Ettől függetlenül minden szerdán és szombaton nagyon sok szép sárgaszemű, édes kukoricát kínálnak a halasi piacon.
Újabb eszközök érkeztek a kadétképzéshez a Dékániba (galéria)
Közélet

Újabb eszközök érkeztek a kadétképzéshez a Dékániba (galéria)

Mint arról korábban beszámoltunk, óriási volt az érdeklődés a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumában indított kadétképzés iránt. Az osztály 21 fős lesz, a nyár folyamán pedig újabb eszközök érkeztek annak érdekében, hogy megfelelő háttér legyen az oktatáshoz. Molnár Nándor igazgató azt is elmondta, hogy 15 millió forintos informatikai fejlesztés és eszközbeszerzés volt a kadétképzés kapcsán.
Kormányablak nyitva tartás változás
Közélet

Kormányablak nyitva tartás változás

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Kiskunhalasi Járási Hivatal a Kiskunhalasi Kormányablak nyitva tartásának változásáról az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan. A nyitva tartás változásáról szóló sajtóközleményt az alábbiakban változatlan formában közöljük.
Ünnepeljünk közösen augusztus 20-án a Végh-kúriában!
Közélet

Ünnepeljünk közösen augusztus 20-án a Végh-kúriában!

Kiskunhalason az Államalapítás ünnepén ismét mindenkit vár a szervező Halasi Média és Kultúra Kft. a Végh-kúriába. A délelőtt folyamán kicsik és nagyok egyaránt sok érdekességgel találkozhatnak augusztus 20-án.
Üzemelnek a párakapuk
Közélet

Üzemelnek a párakapuk

Napok óta kitart a hőség. Halason az ilyen nagy melegek idején beüzemelik a párakapukat. A város forgalmas pontján találhatók ilyen hűsítő pontok. Párakapu van felállítva a Bethlen Gábor téren, a játszótérnél, a buszállomáshoz vezető Újszandec sétányon és a Kossuth utcán a kuruc szobornál. Aki a nagy melegben hűsítő permetre vágyik, annak célszerű ellátogatni ezekre a pontokra.
Felújítják a Zsanai utat
Közélet

Felújítják a Zsanai utat

Figyelmesen kell közlekedni Halas és Zsana között, mivel útfelújítási munkálatok zajlanak ezekben a napokban. A Magyar Közút szakemberei dolgoznak azon, hogy jobb minőségű legyen az út. A munkálatok idején nagyobb figyelmet igényel a közlekedés az arra járó sofőröktől.
A Magyar Olympiász
Közélet

A Magyar Olympiász

Vermes Lajos szabadkai –palicsi polihisztorra emlékeznek kedden, augusztus 11-én 17:30 tól a Forrás Klub következő programján. Először a róla készült dokumentumfilmet tekinthetik meg a jelenlévők, majd beszélgetés lesz a film rendezőjével és producerével. A rendezvény vendégei lesznek még a filmben szereplő velocipéd hírességek is.