(►) Eseménydús tábor a kúriában
Közélet

(►) Eseménydús tábor a kúriában

Hétről-hétre más és más tematikus tábornak adott helyet a nyár folyamán a kiskunhalasi Végh-kúria. Legutóbb a Filadelfia Szociális Intézmény fiataljai töltöttek el pár felejthetetlen napot a Pajtaszínpad épületében és az amelletti zöldgyepes udvaron.
Százak búcsúztak Maricától (galéria)
Közélet

Százak búcsúztak Maricától (galéria)

Kedden délután, sikereinek egyik színhelyén, a Bibó István Gimnázium Horváth István Sportcsarnokában búcsúztak el kollégái, tanítványai, ismerősei Paczolay Gyulánétól, Maricától. Az egykori kiváló edzőtől, testnevelő gazdag életútját Pintér András címzetes igazgató és dr. Mezei János idézte fel, a tanítványok nevében pedig a magyar bajnoki címet, nemzetközi kupagyőzelmet szerző Pastrovics Melinda köszönt el.
Menetrend változás a hosszú hétvégén
Közélet

Menetrend változás a hosszú hétvégén

Augusztus 20. és a hosszú hétvége miatt módosul a buszok és vonatok menetrendje. A MÁV és a Volánbusz is erre hívja fel az utazóközönség figyelmét. Az elkövetkező napokban megnövekedett forgalom várható a járatokon. Az indulási időpontokról célszerű előre érdeklődni.
Plusz 36 milliós állami forrást kap a Kertvárosi Óvoda
Közélet

Plusz 36 milliós állami forrást kap a Kertvárosi Óvoda

Jó hírt közölt a közösségi oldalán Fülöp Róbert polgármester. A városvezető arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a kormány további 36 millió forinttal támogatja a Kertvárosi Óvoda megvalósítását.  A polgármester éppen a napokban látogatott el az építkezésre, amely a tervezett ütemben halad.
Elmarad a 41. Halasi Szüreti Fesztivál
Közélet

Elmarad a 41. Halasi Szüreti Fesztivál

A Városért Közalapítvány, illetve a Halasi Média és Kultúra Kft. szinte az utolsó pillanatig kereste a módját a Halasi Szüreti Fesztivál megtartásának, ám most már biztos, hogy elmarad az idei rendezvény – jelentette be Szőke Sándor a Városért Közalapítvány kuratóriumi elnöke és Nagy-Apáti Ivett a Halasi Média és Kultúra kft. ügyvezetője. Mivel továbbra is fenyeget a koronavírus-veszély a lakosság védelme érdekében hozták meg azt a döntést, hogy idén szeptemberben elmarad Halas legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvénye a Szüreti Fesztivál.
Folyamatosan szervizelik a Halas Tv sugárzott adását
Közélet

Folyamatosan szervizelik a Halas Tv sugárzott adását

Köszönjük nézőink érdeklődését és a folyamatos telefonhívásokat a Halas Tv ingyenesen fogható földfelszíni sugárzott adásával kapcsolatban! Mint azt tapasztalhatták, néhány napja nem fogható a kiskunhalasi víztorony tetejéről sugárzott, antennával fogható adásjelünk. A kialakult helyzetnek több oka is van.
Anyakönyvi híreink (2020.08.17.)
Közélet

Anyakönyvi híreink (2020.08.17.)

Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
Kedden a Bibó István Gimnáziumban búcsúztatják Paczolay Gyulánét
Közélet

Kedden a Bibó István Gimnáziumban búcsúztatják Paczolay Gyulánét

Mint arról korábban beszámoltunk, 79 éves korában elhunyt Paczolay Gyuláné, Marica. A köztiszteletnek örvendő testnevelő, edző búcsúztatása a szeretett iskolájában lesz augusztus 18-án- tudatta szerkesztőségünkkel a Bibó István Gimnázium.
Kiskunhalas a Kossuth Rádióban
Közélet

Kiskunhalas a Kossuth Rádióban

Ismét Kiskunhalason készített interjúkat Nagy Margit, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere. A Kosssuth Rádió Hajnal-táj és a Jó reggelt, Magyarország! című műsoraiban hallhatóak részletek majd a halasi szélmalomról, az augusztus huszadikai városi ünnepségről, a Végh-kúriáról, valamint Szalay László kiállításáról is.