Javítják a Majsai úti vasúti átjárót
Közélet

Javítják a Majsai úti vasúti átjárót

Közlekedők figyelem! Javítás előtt áll a Majsai úti vasúti átjáró. E miatt az elkövetkező napokban teljes, illetve félpályás lezárásra kell számítani az arra közlekedőknek. A munkálatok idejére egy terelőútvonalat is kijelöltek. A vasúti átjáró javítására augusztus 6-án és 7-én kerül sor az előzetes tájékoztatás szerint. A kivitelezők a közlekedők megértését kérik.
Elektromos hiba miatt van a vízhiány
Közélet

Elektromos hiba miatt van a vízhiány

A város több körzetéből is kapott szerkesztőségünk bejelentést, jelzést a vízhiány miatt. Van, ahol ingadozik a vízszolgáltatás, míg máshol egyáltalán nincs víz. A szolgáltató tájékoztatása szerint, a tegnap kora esti viharos időjárás miatt van probléma két vízmű telepen az áramellátással.
Az összefogás szép példája Kelebián
Közélet

Az összefogás szép példája Kelebián

Szív alakú kupakgyűjtőt helyezett ki a kelebiai templom mellé a KÖSSZ - Kelebiai Ökumenikus Szeretetszövetség Egyesület. Két és fél hete került ki a szív alakú gyűjtő a falu főterére és vasárnap este ürítették először. Az egyesület tagjai bíznak abban, hogy összefog a település lakossága és hamarosan ismét megtelik a kupakgyűjtő.
Legyen Ön a gazdasági vezető!
Közélet

Legyen Ön a gazdasági vezető!

A Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete gazdasági vezetői / igazgató-helyettesi (magasabb vezető) beosztás ellátására ír ki pályázatot határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyra. A foglalkoztatás teljes munkaidőben történik és határozott időre, 5 évre szól. A munkavégzés helye: Kiskunhalas, Kuruc Vitézek tere 17.
Anyakönyvi hírek (2020.08.03.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2020.08.03.)

Szeretné megtudni, hogy kik születtek és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Ne sétáltassuk a kutyákat a forró betonon!
Közélet

Ne sétáltassuk a kutyákat a forró betonon!

A hétvégén több bejegyzés is volt a közösségi oldalakon arról, hogy sokan nem veszik figyelembe a kánikulát és házi kedvenceiket a forró aszfalton sétáltatják. A szakemberek szerint a kutyák is súlyos égési sérüléseket szenvedhetnek.
Minimális etetőanyag szórást kér az elnök
Közélet

Minimális etetőanyag szórást kér az elnök

A kiskunhalasi Sóstó alacsony vízállása miatt kér csökkentett etetőanyag használatot Jáger Szabolcs. A Sóstó Sporthorgász Egyesület vezetője úgy gondolja, káros lehet a víz minőségére, ha túl sok etetőanyag kerül bele. A Sóstón nem ritka a 30-40 centiméteres vízmélységű terület, félő, hogy a nagy melegben jelentősen lecsökken az oxigénszintje a víznek.
Halasiak látogatása az Országházban
Közélet

Halasiak látogatása az Országházban

Több csoport is meglátogatta pénteken az Országházat, amelyet a világ egyik legszebb parlamentjének tartanak. Köztük voltak a kiskunhalasiak is, akiket Bányai Gábor országgyűlési képviselő fogadott. Erről be is számolt a politikus közösségi oldalán.
(►) A csoki és a vanília az örök kedvenc
Közélet

(►) A csoki és a vanília az örök kedvenc

A gyengébb, tavaszi forgalom után most, a nyári kánikulában egyre többen látogatnak el a halasi cukrászdákba, hogy megkóstoljanak néhány klasszikus ízt vagy újdonságot a fagylaltkínálatból. A vállalkozók szerint ebben a telített piaci helyzetben árakat nem érdemes emelni, viszont a minőségre folyamatosan törekedni kell.