Ezt is megcsinálta a közútkezelő (galéria)
Közélet

Ezt is megcsinálta a közútkezelő (galéria)

Több helyszínen is dolgoztak illetve az elkövetkező napokban még dolgoznak a Magyar Közút Zrt. szakemberei Kiskunhalason. Egyik ilyen a Majsai és a Szegedi út közötti szakasz, ahol ráfért már a burkolatra a javítás.  
Újabb hír a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséről
Közélet

Újabb hír a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséről

Újabb hír érkezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével kapcsolatosan. Közleményt tettek közzé mely szerint a környezeti hatástanulmány és a környezethasználati engedélyezési dokumentáció tartalmára vonatkozóan 21 napig lehet észrevételt tenni.
Figyelem! Újra zárva a Thorma János utca
Közélet

Figyelem! Újra zárva a Thorma János utca

Pénteken délelőtt a Kiskunsági Víziközmű-, Szolgáltató Kft. ismét lezárta a Thorma János utcát. A korlátozásra azért van szükség, mert az úttest megsüllyedt, mégpedig egy  vezetékhiba miatt. A javítást nem lehetett tovább halasztani - tudtuk meg a társaságtól.
Tüzet is oltottak a gyerekek az Egészségfejlesztési Táborban (galéria)
Közélet

Tüzet is oltottak a gyerekek az Egészségfejlesztési Táborban (galéria)

A Halasi Egészségfejlesztési Iroda és a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház idén is megszervezte nyári táborát. A csütörtök különösen emlékezetes marad majd a résztvevők számára, ugyanis rendvédelmi napot tartottak. A gyerekek megismerkedhettek a halasi tűzoltók, rendőrök és a büntetés-végrehajtásban dolgozók munkájával, eszközeivel. Még tálcatüzet is olthattak a program végén.
Felújítás lesz a Kötönyi úton
Közélet

Felújítás lesz a Kötönyi úton

- Saját forrásból felújítjuk a Kötönyi úton található régi iparvágány előtti és utáni rendkívül rossz útszakaszt- olvasható a jó hír tegnaptól Fülöp Róbert polgármester közösségi oldalán. Ezzel sokak óhaja teljesül, ugyanis ez a rész nagy forgalmat bonyolít le, ráadásul több vállalkozás telephelye is itt található.


„Öröm volt nekem a tanítás” (galéria)
Közélet

„Öröm volt nekem a tanítás” (galéria)

Baráth Józsefet köszöntötték a Forrás-Új Tükör Klubban augusztus 6-án. A népszerű művész-tanár szeretettel beszélt egykori diákjairól, a pedagógus pályáról. A jelenlevők betekintést nyerhettek abba is, hogyan alakult az élete. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. 
Mi is hozzáteszünk egy kicsit a gyógyuláshoz...
Közélet

Mi is hozzáteszünk egy kicsit a gyógyuláshoz...

Nagy József azért akart mentőtiszt lenni, hogy még többet segíthessen azoknak a betegeknek, akik nagy bajban vannak. Immáron 28 éve mentőzik a kiváló szakember, aki a közelmúltban vehette át Kiskunhalas Város Egészségügyéért Díjat. A kiskunhalasi mentőállomás vezetője azt mondja, az elismerés az egész kollektíva munkájának az elismerése.
Készülnek a pótvizsgára, segítséget kaptak (galéria)
Közélet

Készülnek a pótvizsgára, segítséget kaptak (galéria)

Évek óta hagyomány, hogy a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (CNÖ) a hóna alá nyúl azoknak, akik pótvizsgázni kénytelenek a tanulmányi eredményeik miatt. Idén 21-en éltek azzal a lehetősséggel, amelyet három héten át biztosítanak a Rostás László Cigány Közösségi Házban. A cél az, hogy minél többen teljesítsék majd a vizsgakövetelményeket.
Anyakönyvi híreink (2019.08.06.)
Közélet

Anyakönyvi híreink (2019.08.06.)

A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!