„Öröm volt nekem a tanítás” (galéria)
Közélet

„Öröm volt nekem a tanítás” (galéria)

Baráth Józsefet köszöntötték a Forrás-Új Tükör Klubban augusztus 6-án. A népszerű művész-tanár szeretettel beszélt egykori diákjairól, a pedagógus pályáról. A jelenlevők betekintést nyerhettek abba is, hogyan alakult az élete. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. 

- Tavaly is köszöntöttek itt engem, tortát is hoztak. Most még többen jöttek. Nagy a hírverés. Valószínű, kikiabálták – mondta Baráth József a Forrás-Új Tükör Klubban. – Már kicsit úgy érzem, mintha személyi kultusz lenne – tette hozzá. A népszerű művész-tanárral Király Gábor beszélgetett a Közösségek Házában a közönség előtt. Felelevenedett a múlt, a gyermek-, majd a felnőtt évek. 

- Pozsonyban születtem 1929. augusztus 1-jén. Apám cipész volt, anyám felsőrész-készítő. Tíz gyereket szült, én vagyok a hetedik. Szép családom volt. Mindegyik testvéremnek volt foglalkozása, dolgozott. Nekünk egy lányunk született a feleségemmel. Józsi bácsi azt mondta, elgondolkodott így, ahogy a 90. évét betöltötte. Megélt nehéz időket, ezekről is beszélt. 

- Dolgoztam napszámosként a földeken, majd bányában. Később Pécsre kerültem, a Zsolnay gyárban dolgoztam. Utána főiskolára jártam orosz szakos hallgatóként, majd elvégeztem a magyar irodalom és a rajz-művészettörténet szakot. Azóta nagyon jól élek, kellemes társaságom van – tudtuk meg tőle. Kiskunhalasra a felesége révén került. Neki itt volt háza, a közel 80 éves anyósa itt lakott, így ideköltöztek. Őt állandósították tanárként a központi iskolában, és járt Rekettyére. 

- Öröm volt nekem a tanítás. Most is találkozom a tanítványaimmal. Felnőttek, komoly, szép emberek. Büszke vagyok rájuk, hogy kapcsolatom volt velük – fogalmazott. Baráth József a város köztiszteletben álló polgára. A Forrás-Új Tükör Klubban őt köszöntötték augusztus 6-án. A beszélgetés mellett filmeket játszottak be. Versez írt a tanár úr tiszteletére Juhász Gabriella, Balogh Zsuzsa és Molnár Erzsébet. Volt pogácsa, sütemény, ünnepi torta és sok kedves mosoly. Isten éltesse még sokáig, Józsi bácsi!

Fotók: Anda Péter