Égett az étel

Három halasi tűzoltóautó is vonult pénteken délután, a Kuruc vitézek terére. Kiderült a helyszínen, nincs komolyabb baj.

 
A jelzés negyedik emeleti lakástűzről szólt, ezért volt a kiemelt riasztás. Két fecskendő és mivel emeletes épületről volt szó, a magasból mentő is a helyszínre vonult. Kiderült, hogy a tűzhelyen hagyott étel okozta a bajt, nem volt nagyobb égés. Az egyik közelben lakó szerint a mentőket is értesítették. Nagy József, a halasi mentőállomás vezetője érdeklődésünkre azt mondta: a jelzés alapján érkeztek a helyszínre, meg is vizsgálták a lakásban élő nőt, akinek nem esett baja.
jl