Mindent vitt a halasi tanyákról
Sziréna

Mindent vitt a halasi tanyákról

A 38 éves B. István a nyomozók szerint legalább 11 lopással gyanúsítható. A kiskunhalasi férfi főként külterületi tanyákat szemelt ki magának és nem lehet mondani róla, hogy válogatós volt. Gyakorlatilag mindent vitt, amiről azt remélte, hogy van értéke.
Miközben aludt a család, ellopták a tévéjüket
Sziréna

Miközben aludt a család, ellopták a tévéjüket

Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki az egyik hajnalon televíziót és pénztárcát lopott egy majsai házból, miközben a lakók aludtak. Szerencséje volt a családnak, mert minden érték előkerült.
Majdnem halállal végződött egy nézeteltérés egy halasi sörözőnél
Sziréna

Majdnem halállal végződött egy nézeteltérés egy halasi sörözőnél

Egy, a barátnőjére tett obszcén megjegyzés miatt kapta fel a vizet egy halasi férfi, aki elégtételt akart venni azon, aki beszólt neki. A két ittas vendég a halasi söröző előtti területen akarta rendezni az ügyet, ennek az lett a következménye, hogy a sértegetőt mellkason lökte a feldühödött barát, majd ököllel is megütötte. Ettől aztán a férfi elvesztette az egyensúlyát, hanyatt esett, beverte a fejét az aszfaltba és koponyatörést szenvedett.
A kamerák buktatták le a kukatolvajt Halason
Sziréna

A kamerák buktatták le a kukatolvajt Halason

Kinek és minek kell négy használt kuka? Erre a két kérdésre keresték a választ a halasi rendőrök és az önkormányzati rendészet munkatársai a napokban. Az éjszaka leple alatt négy hulladékgyűjtő tűnt el a városközpontból, de az elkövetővel együtt az ellopott szemetesek is előkerültek.
Mozgalmas hétvégéje volt a halasi tűzoltóknak
Sziréna

Mozgalmas hétvégéje volt a halasi tűzoltóknak

Szombaton és vasárnap kilencszer riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat. Orbán Balázs alezredes, tűzoltóparancsnok tájékoztatása szerint három alkalommal gaz és avar, míg egy alkalommal erdő aljnövényzete lángolt. Volt műszaki mentés, kémény- és melléképület tűz is. 
Ráfutásos baleset Kiskunhalas közelében: megsérült az Opel utasa (galéria)
Sziréna

Ráfutásos baleset Kiskunhalas közelében: megsérült az Opel utasa (galéria)

Egy szirénázó, szemből érkező mentőautó elől lehúzódó Ford hátuljának ütközött egy Opel Kiskunhalas közelében, az 53-as főúton. Az Opel sofőrje elismerte a felelősségét, utasa, egy férfi megsérült a balesetben. Őt kivizsgálásra a halasi kórházba szállították. 
Volt kapás a Speedmarathonon
Sziréna

Volt kapás a Speedmarathonon

Eredményes volt a Seppedmarathon Bács-Kiskun megyében is. A rendőrség 24 órán keresztül, előre jelzett helyszíneken mért sebességet. Összesen közel 34 ezer járművet ellenőriztek az akcióban résztvevő egyenruhások, 385 esetben lépték túl az autósok a limitet. 
Erdő aljnövényzete égett Pirtón (helyszíni fotókkal)
Sziréna

Erdő aljnövényzete égett Pirtón (helyszíni fotókkal)

Több város tűzoltóit is riasztani kellett szombaton délután, miután kigyulladt az erdő aljnövényzete Pirtón, a Rákóczi Ferenc utca közelében. A szárazság és a fenyőerdő indokolta a magasabb riasztási fokozatot, a kiérkező egységek végül időben megfékezték a lángokat.
Gázpalack felrobbantásával fenyegetőzött a férfi, nyugtatóval fékezték meg
Sziréna

Gázpalack felrobbantásával fenyegetőzött a férfi, nyugtatóval fékezték meg

Sörösüveggel támadt egy harkakötönyi presszó vendégére az az 52 éves kiskunmajsai férfi, aki nem sokkal később már egy gázpalack felrobbantásával fenyegetőzött. A magából kivetkőzött személyt végül sikerült meggyőzni, de még a kórházban sem bírt magával, az orvost is fenyegette. Végül egy nyugtató injekcióval fékezték meg.