Fának csapódott egy Ford az 53-as főúton (galéria)
Sziréna

Fának csapódott egy Ford az 53-as főúton (galéria)

Egy fiatalember vezette azt a Fordot, amely hétfőn kora reggel letért az útról és egy fának csapódott az 53-as főúton Kiskunhalas és Balotaszállás között. A sofőrt mentő szállította a Semmelweis Kórház sürgősségi osztályára. A forgalom rendőri irányítás mellett haladt.
Őrizetben a halasi rablópáros
Sziréna

Őrizetben a halasi rablópáros

Egy 16 éves fiatal és egy 26 éves nő annak a rablásnak a gyanúsítottja, amely pénteken este történt Kiskunhalason. Egy 66 éves férfi volt az áldozat, akit ellöktek és bántalmaztak, majd elvették tőle 8 ezer forintját. Fél nap alatt eredményre vezetett a nyomozás.
Az ellopott bárányok hallgattak, de a rendőrök rájuk találtak
Sziréna

Az ellopott bárányok hallgattak, de a rendőrök rájuk találtak

Az év elej óta rendszeresen dézsmálta egy kiskunmajsai gazdaság bárány és birkaállományát egy helybéli férfi. A tulajdonos először még arra gondoltak, hogy elkóborolhattak az állatok. Viszont már egymás után tűntek el a juhok gyanút fogtak és a értesítették a rendőröket. 
Lerészegedett és elaludt a tetthelyen – vádat emeltek ellene
Sziréna

Lerészegedett és elaludt a tetthelyen – vádat emeltek ellene

Lopás miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy többszörös, különös visszaeső férfival szemben. Az elkövető egy kiskunmajsai tanyába betörve előbb gondosan összekészítette a kiszemelt holmikat, majd megivott egy üveg whiskeyt, amitől azonban úgy lerészegedett, hogy elaludt, de egy másik ügyért is felelnie kell – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség
Stúdió 2000 TSE köszönet a gyors rendőri munkáért
Sziréna

Stúdió 2000 TSE köszönet a gyors rendőri munkáért

Rekord gyorsasággal, 24 óra alatt találták meg halasi rendőreink, a hétfőről-keddre virradóra, a Tánchagyományok házából eltulajdonított étékes hangtechnikai eszközöket. A megkerült, mintegy 700 ezer forint értékű berendezéseket visszakapta a Stúdió 2000 TSE. A nyomozás még folyamatban van, a rendőrség vizsgálódik. Az egyesület hamarosan visszatérhet a Tánchagyományok Házában megszokott próbarendjéhez.
Két év börtön az embercsempészeknek
Sziréna

Két év börtön az embercsempészeknek

Két embercsempészt ítélt el gyorsított eljárásban a Kiskunhalasi Járásbíróság. A Kecskeméti Törvényszék közleménye szerint a román sofőr Balotaszállásnál, a szír férfi pedig Kiskunmajsánál bukott le tavaly decemberben.
Teljesen kiégett egy autó Kiskunhalas külterületén
Sziréna

Teljesen kiégett egy autó Kiskunhalas külterületén

Szerdán kora reggel riasztották a halasi tűzoltókat, mert kigyulladt egy autó a város külterületén. A kiérkező egység egy vízsugárral eloltotta a tüzet, de a jármű teljesen kiégett.
Betörtek a táncosokhoz, több mint félmilliós kár
Sziréna

Betörtek a táncosokhoz, több mint félmilliós kár

Hétfőről-keddre virradóra törtek be a Tánchagyományok házába ismeretlenek. Az épületbe jutáshoz történt rongálással és az ott talált mozdítható értékek eltulajdonításával, körülbelül 6-700 ezer forintos kár keletkezett. A rendőrség helyszínel, adatokat gyűjt és szemtanúkat keres. A betöréssel ma délelőtt szembesültek a Stúdió 2000 TSE táncosai, akik az április 2-i táncgála egyik főpróbájára igyekeztek.
Belehalt sérüléseibe az elgázolt gyalogos az 53-as főúton
Sziréna

Belehalt sérüléseibe az elgázolt gyalogos az 53-as főúton

Sötét ruhában volt és nem viselt láthatósági mellényt az a 21 éves fiatalember, akit hétfőn éjszaka gázolt el egy autóbusz az 53-as főúton. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - olvasható a police.hu közleményében.