Generációk a festészetben
Kultúra

Generációk a festészetben

Ezzel a címmel nyílt kiállítás Kiskunhalason, a Csipke Hotel Konferenciatermében. Egy nagymama, Gémes Kati és unokája, Nagy Ákos Vajk színes, kedves képeit szemlélhetik meg az érdeklődők a helyszínen.
Dallista Szécsi Pállal
Kultúra

Dallista Szécsi Pállal

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Szécsi Pál: Két összeillő ember című dala is szerepel. Az október 19-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják. 
(►) Tóth Ferenc kedvenc sportkönyve
Kultúra

(►) Tóth Ferenc kedvenc sportkönyve

Tóth Ferenc, a Szilády-gimnázium pedagógusa imádja a futballt. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egy olyan könyvet választott, mely a foci VB-k történetét mutatja be. A kötet kitér a legizgalmasabb mérkőzésekre, és egy-két igazán extrém meccsről is beszámol.
Tovább öregbítette hírnevét a Kiskun Táncegyüttes
Kultúra

Tovább öregbítette hírnevét a Kiskun Táncegyüttes

Sikeres heteket tudhat maga mögött a Kiskun Táncegyüttes. Először megtisztelő felkérést kapta a Bács Gazda Coop Kft. 30. Jubileumának szakmai estjén, majd a kiskőrösi Kakasfőző Fesztiválon is szerepeltek, amely idén is színvonalas programokkal és kiváló hangulattal várta a látogatókat.
(►) Érdekességek a világűrről – 50. Csillagászati Napok Halason
Kultúra

(►) Érdekességek a világűrről – 50. Csillagászati Napok Halason

Megkezdődtek a Kiskunhalasi Csillagászati Napok. A város legrégebbi programsorozata a félszáz éves jubileumához ért. A Martonosi Pál Városi Könyvtárban a Kiskunhalasi Csillagászati Egyesület szervezésében október 17-ig minden este 18 órától neves előadók számolnak be a legújabb kutatási eredményekről. Az esemény díjmentesen látogatható.
Hol terem a családfa az öregdiákok közgyűlésén?
Kultúra

Hol terem a családfa az öregdiákok közgyűlésén?

Közgyűlés és előadás volt a Szilády Áron Gimnázium dísztermében október második szombatján. A sziládys öregdiákok gyűltek össze egykori alma materükben, hogy az idei és jövő évi terveiket megvitassák, és meghallgassák Dr. Ritter György főlevéltáros, történész (Magyar Nemzeti Levéltár-OL) családtörténeti előadását.
(►) Vajgel Pál életmű-kiállítás nyílt a Csipkeházban (galéria)
Kultúra

(►) Vajgel Pál életmű-kiállítás nyílt a Csipkeházban (galéria)

Berki Viola Közalapítvány október 10-én, a Csipkeházban tartotta meg idei pályázata ünnepélyes eredményhirdetését. 2025-ben Vajgel Pál nyerte el életművével az alapítvány ösztöndíját. Ebből az alkalomból nyílt meg a díjnyertes életmű-kiállítása a Csipkeházban bemutató termében pénteken. Az ünnepeltet mintegy 50 fős közönség előtt, zenés kulturális műsorral egybekötve köszöntötték. A kiállítás október 31-ig tekinthető meg a helyszínen.
Dallista Hofival
Kultúra

Dallista Hofival

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Hofi Géza: Próbálj meg lazítani című dala is szerepel. Az október 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják. 
Ropták a táncot a népi játék napján, Halas főterén
Kultúra

Ropták a táncot a népi játék napján, Halas főterén

Mindenki táncolt A Magyar népi játék napján, október 9-én délelőtt óvodásokkal, iskolásokkal telt meg Kiskunhalas főtere. Györgyiné Szekeres Csilla Így tedd rá! foglalkozásvezető irányításával, a Pirtói Általános Iskola diákjainak közreműködésével, élő zenei kísérettel, több mint fél órán át népi játékokat játszottak, táncoltak a gyerekek. Olyan jó hangulat kerekedett, hogy a résztvevők még ráadás táncokat is kértek.