Tekós diákok a pápa erdélyi szentmiséjén
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium kilencedikes évfolyamának tanulói, tanáraik társaságában részt vehettek Ferenc pápa erdélyi szentmiséjén. A szakadó eső ellenére életreszóló élményekkel gazdagodtak a résztvevők.
Nagyon sokan készültek arra, hogy élőben láthassák Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjét. Az anyaországból ezrek zarándokoltak el Erdélybe, köztük voltak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium 9.a osztályának tanulói. Az idő nem volt kegyes a zarándokokhoz, mert a közel százezer fős tömeg szakadó esőben gyalogolt fel a hegygerincre. - Aki volt már Csíksomlyón tudja, hogy szép időben sem egyszerű megtenni ezt az utat, de csúszós, sáros úton, miközben az esőfüggönytől semmit sem látunk, igazán emberpróbáló. Így a három kilométeres út 2 óráig tartott. Az ifjúsági zónában sok anyaországi és erdélyi magyar diák várta a pápa megérkezését. Ahogy közeledett a mise kezdési időpontja, a zord időjárási körülmények is enyhültek, mire a pápamobillal megérkezett az egyházfő, az eső teljesen elállt, és néhány pillanatra még a nap is kisütött. A pápa beszédében a testvériségre, összefogásra buzdított. Az üzenet illett a pillanathoz, hiszen nagyon sok helyről, kultúrából egyetlen céltól vezérelve érkeztünk Csíksomlyóra, amely minden résztvevőnek örök emlék marad - tudtuk meg Kun Hajnalka tanárnőtől.

