Rendkívül(i) gyorsan
Közélet

Rendkívül(i) gyorsan

Alig valamivel több mint tíz perc alatt lezajlott a képviselő-testület hétfő délutáni tanácskozása, amely a helyszín szempontjából is rendkívüli volt. Az úgynevezett kis tanácsteremben három napirendi pont megtárgyalása várt a megjelent tagokra, valamennyi döntés ellenszavazat nélkül született meg.

A kis tanácsteremben gyűlt össze hétfőn délután a rendkívüli képviselő-testületi ülésre a tagok két harmada. Aztán befutott Farkas Dániel alpolgármester is, így 11 fővel abszolút határozatképes volt a testület. Gyors és rendkívül hatékony munkát végzett a közgyűlés. Megalakul az új Helyi Választási Bizottság, amelyben dr. Kecskés Patrícia, Dér János, Lengyel Erika rendes tagként, míg Bundity Zsuzsanna és dr. Kovács Melinda póttagként kapott helyet. A testület meghozta azt a határozatot is, amely az orvosi ügyelet ellátásához az Nagy Szeder utcai ingatlan zavartalan használatát biztosítja. Ugyancsak egyhangú szavazattal döntöttek úgy a megjelent képviselők, hogy a szélmalom felújításához és az Ady Endre utcai beruházáshoz elengedhetetlenül szükséges fakivágásokat elvégezzék. A képviselők közül Patocskai Tamás hívta fel a figyelmet arra, hogy feltétlenül történjen meg az előterjesztésben is megfogalmazott pótlás. 

Hozzászólás (0)