Kiskunhalasról ketten kerültek be a vármegyei közgyűlésbe
Közélet

Kiskunhalasról ketten kerültek be a vármegyei közgyűlésbe

Június 9-én az is eldőlt, hogy kik alkotják majd az elkövetkező öt esztendőben a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlést. A 23 fős testületbe, a polgárok szavazatai alapján ketten Kiskunhalasról képviselhetik a város érdekeit. 
(►) Fülöp Róbert nyert, és ismét fölényes kormánypárti siker született (frissül)
Közélet

(►) Fülöp Róbert nyert, és ismét fölényes kormánypárti siker született (frissül)

Este hét órakor bezártak a szavazókörök, és azonnal elkezdődött a voksok feldolgozása. Fél kilenctől folyamatosan érkeztek az eredmények, elsőként az egyes számú egyéni választókerület nem hivatalos végeredménye derült ki .Stírné Prikidánovics Tímea (Fidesz-KDNP) az érvényes szavazatok 56,15 százalékát szerezte meg. E mellett még nyolc egyéni körzetben nyertek a kormánypárt jelöltjei. A kettes kerületben viszont győzött a Mi Hazánk delegáltja. Az is eldőlt, hogy ismét Fülöp Róberté a polgármesteri szék.
Kiskunhalas: az elmúlt két választáshoz képes jóval magasabb a részvételi arány
Közélet

Kiskunhalas: az elmúlt két választáshoz képes jóval magasabb a részvételi arány

Reggel 6 órakor valamennyi szavazókörben megkezdődött az önkormányzati, az európai parlamenti, valamint a nemzetiségi választás. Kiskunhalason 30 helyszínen várják a 21521 voksolásra jogosult polgárt. A Halasmédia hírportál egész nap nyomon követi az eseményeket, hogy aztán valamikor 21 és 22 óra között válaszokat adjunk a legfontosabb kérdésekre: ki lesz Kiskunhalas polgármestere, kik kerülnek be a képviselő-testületbe, a megyei közgyűlésbe,  az Európai Parlamentbe.

Református Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó volt Halason
Közélet

Református Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó volt Halason

Több mint száz fiatal jött el a kiskunhalasi református gyülekezet által megszervezett ifjúsági találkozóra. Játékos feladatok, hitélettel kapcsolatos kérdések, szabadulóládák várták a fiatalokat. A cél az volt, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak, közösségi élményeket szerezzenek.
Optimistán várja a választásokat a Demokratikus Koalíció
Közélet

Optimistán várja a választásokat a Demokratikus Koalíció

- Az gondolom, hogy a DK jelöltjei és a velünk szövetséges pártok, civil szervezetek, jól fognak szerepelni az önkormányzati választásokon- fogalmazott hírportálunk érdeklődésére Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője Kiskunhalason.
(►) Pedagógusokat ünnepelt Halas és a járás (galéria)
Közélet

(►) Pedagógusokat ünnepelt Halas és a járás (galéria)

Június 7-én délután, a KSZC Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokában tartották meg Kiskunhalas városi és járási pedagógusnapját. Ebből az alkalomból gyűltek össze a térség oktatási intézményvezetői, pedagógusok és Kiskunhalas város vezetői. Ünnepi köszöntőt Seffer Attila, a Kiskunhalasi Alsóvárosi Főplébánia plébánosa tartott, majd elismerések átadására került sor. (címképen a "Kiskunhalas Város Közneveléséért" díjat elnyert pedagógusok)
„Az emberek félnek felvállalni a véleményüket”
Közélet

„Az emberek félnek felvállalni a véleményüket”

Mindenki menjen el június 9-én voksolni, a szavazófülkében pedig döntsön lelkiismerete szerint! Ezt kérik a Mi Hazánk kiskunhalasi képviselőjelöltjei és polgármesterjelöltje. Csütörtök esti kampányrendezvényükön Szabadi István országgyűlési képviselő is megosztotta gondolatait az érdeklődőkkel.
Eredményeik emblematikus helyszínén egyeztettek
Közélet

Eredményeik emblematikus helyszínén egyeztettek

A június 9-i választás kampány hajrájában találkozott Fülöp Róbert és csapata a Csetényi Élményparkban. A polgármester a szavazatok egységes irányú megjelenését tartja a hatékony városvezetés alapjának. Farkas Dániel, a Fidelitas elnöke - volt alpolgármester - országos összehasonlításban erősítette meg az újrázó városvezető véleményét.