(►) Idén is Kiskunhalas a házigazdája Magyar ILCO Szövetség nyári családi táborának (galéria)
Közélet

(►) Idén is Kiskunhalas a házigazdája Magyar ILCO Szövetség nyári családi táborának (galéria)

Nem mindennapi erőfeszítés, több tucat telefon, elhivatottság, személyes kötődés és néhány önzetlen támogató kellett idén ahhoz, hogy ismét megrendezhesse nyári családi táborát a Magyar ILCO Szövetség. Dr. Nagy András elnök szerint kisebbfajta csoda, hogy létrejöhetett ez a program, amelyen 31-en vesznek részt. A helyszín ezúttal is a Csipke Hotel lesz, de a gyermekek és szüleik strandolhatnak, kipróbálhatják a dottót, valamint a Csetényi Élményparkot is.
Halasi harangok nyomában
Közélet

Halasi harangok nyomában

Halasi civilek jártak Szenttamáson és Bácsfeketehegyen. 1703 őszén eltűnt a halasi harang, elvitték, nyoma tűnt a Rákóczi szabadságharc idején. 1849-ben is keresték a helyiek Délvidéken. A harang soha nem lett meg. A Pásztortűz Egyesület meghívást kapott a szenttamási Gion Nándor Emlékházba, de Bácsfeketehegyen is megálltak a helyi magyar közösség szíves fogadása mellett -tudtuk meg az egyesület elnökétől, Végső Istvántól.
A Halas Televízió 2024-es évfolyam 32. heti műsorterve
Közélet

A Halas Televízió 2024-es évfolyam 32. heti műsorterve

A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétköznap esténként hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket a Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. A Vármegyénkben történt megyei híreket közöl hétről-hétre. Forgószínpad rovat színházi információkat, A szomszéd vár turisztikai összefoglalót ad a régiónkból. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Póráz nélküli kutyabajok a Sóstónál
Közélet

Póráz nélküli kutyabajok a Sóstónál

Több olvasónk is jelezte hírportálunknak, hogy egyre több kutyát visznek ki a gazdáik a Sóstóra, póráz nélkül. Volt olyan, hogy a szabadon lévő négylábú rátámadt egy fajtársára, miközben a gazdája méterekkel odébb beszélgetett. Rengeteg az ürülék is, amelyek nem szednek össze a kutyák tulajdonosai. Fontos felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy a Sóstó melletti parkerdőben, strandon csak pórázzal lehet a házi kedvenceket sétáltatni.
Bánfi Vilmosra emlékezünk
Közélet

Bánfi Vilmosra emlékezünk

Életének 81. évében méltósággal viselt betegségben csütörtökön este elhunyt Bánfi Vilmos nyugállományú határőr őrnagy, nemzetközi díjugrató pályaépítő. Családja mellett a lovasbarátok és a határőr közösség is gyászolja Vili bácsit – ahogy legtöbben szólították az utóbbi időkben. Kiskunhalason határőr tisztként és a díjugrató lovasversenyek pályaépítőjeként ismerték elsősorban, de szépívű hivatásos katonai pályája során a lovassportban is eredményesen szerepelt. Bánfi Vilmosról vasárnap délelőtt 10 órakor a Hirling Lovasparkban emlékeznek meg a lovasbarátok.
(►) Ne megszokásból közlekedjenek a halasi állomásnál
Közélet

(►) Ne megszokásból közlekedjenek a halasi állomásnál

A megváltozott közlekedési helyzetre készüljenek, ha a halasi vasútállomás közelében járnak. Nem lehet már behajtani az állomás előtti körforgalomba és a buszmegálló is kikerült a Muskátli Cukrászdával szembe, a Kossuth utcára.
Jó tudni, ha darabolva kéri a dinnyét
Közélet

Jó tudni, ha darabolva kéri a dinnyét

A nyár slágerterméke a görög és sárgadinnye, ez utóbbit általában egészben veszik meg a vásárlók, míg a görögdinnyét gyakran feleztetik vagy negyedeltetik az árusokkal. A Nébih ajánlása szerint ilyenkor fokozottan oda kell figyelni a higiéniai szabályok betartására.
Óvják a fákat a bringások és a környezetvédők
Közélet

Óvják a fákat a bringások és a környezetvédők

A közterületre ültetett emlékfák gondozását tűzte ki célul a Halasi Bringabarát Klub és a Zöld - Híd Halasi Környezetvédők Egyesülete. Király Gábor bringás vezető és Palásti Károly környezetvédő rendszeresen locsolják a növényeket városszerte.
Kiskunhalasra látogattak a gyergyói Kolping Család tagjai
Közélet

Kiskunhalasra látogattak a gyergyói Kolping Család tagjai

Régi barátokként üdvözölték a vendégeket a kiskunhalasi Kolping Család tagjai, Gyergyószentmiklósról több mint harmincan látogattak városunkba. A két egyesületet három évtizedes barátság köti össze, évente szerveznek ilyen kirándulásokat. A gyergyóiak nem csak Kiskunhalast, a térség nevezetességeit is megismerhetik ilyenkor a helyi szervezők jóvoltából.