Hamarosan újra lesz víz a Majsai úton
Közélet

Hamarosan újra lesz víz a Majsai úton

Többen érdeklődtek szerkesztőségünktől, miért nincs víz a Majsai út egyes szakaszán, a lakóingatlanokban. Mint megtudtuk, meghibásodás történt, aminek javítását már megkezdték a szakemberek.
Halasiak az iparkamarai díjazottak között
Közélet

Halasiak az iparkamarai díjazottak között

December 10-én, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetői  ünnepélyes keretek között a kamara székházában adták át az idei év kitüntető díjait Kecskeméten. Kiskunhalasról hárman kaptak elismerést. A HALASPACK Csomagolóanyag Bt. részéről Kilian Kunert ügyvezető és Lengyel Péter cégvezető Az Év Ipari Vállalkozása díjat vehették át. Fejes Józsefné, mint hagyományőrző, Az Év Kézművese díjat kapta meg.
Diákok, figyelem!
Közélet

Diákok, figyelem!

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - írja friss közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Részletek cikkünkben olvashatók.
(►) Szebb lett Velük a világ!
Közélet

(►) Szebb lett Velük a világ!

A Támaszpont Alapítvány szervezett a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából kiállítás megnyitót és zenés műsort a Református Imaházban. A műsorban bemutatkoztak a B-K M-i Bárka Integrált Szociális Intézmény lakói, a B-K M-i Bárka Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs Otthon lakói, a Támogat-Lak Integrált Szociális Intézmény lakói, a KRE Benjámin Szociális Intézménye lakóotthonának lakói, az MBE Filadelfia Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs-Ház Fogyatékosok Nappali Intézménye fiataljai és a Református EGyMI Kiskunhalasi Tagintézményének tanulói.
Szombaton búcsúztatják Baráth József művésztanárt a Művelődési Központban
Közélet

Szombaton búcsúztatják Baráth József művésztanárt a Művelődési Központban

Mint korábban tájékoztattuk a nyilvánosságot arról, hogy 2024. november 5-én, életének 96. évében elhunyt Baráth József pro urbe díjas művésztanár. Időközben megjelent a Baráth József búcsúztatásáról szóló családi tájékoztatás, amely szerint december 14-én (most szombaton) 11 órakor a Kiskunhalasi Művelődési Központ (Kiskunhalas Sétáló utca 8.) nagytermében kerül sor a gyászszertartásra. További részletek az alábbiakban olvashatók!
Anyakönyvi hírek (2024.12.09.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2024.12.09.)

Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
 A Halas Televízió 50. heti műsorterve
Közélet

A Halas Televízió 50. heti műsorterve

A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket a Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Csütörtökön a Kultúrkép című magazinunk ad helyi kulturális eseményekről hírt. A Vármegyénkben történt vármegyei híreket közöl hétről-hétre. A Kvantum rovat természettudományos információkat nyújt, a Megyei krónika vármegyei havi összefoglalót kínál. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Karácsonyi hangulatot varázsoltak a kórházba a diákok
Közélet

Karácsonyi hangulatot varázsoltak a kórházba a diákok

Az Osztály az osztályért kórházdíszítő projekt keretein belül, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium fiataljai, dekorációik segítségével évek óta szebbé varázsolják a Semmelweis Kórház gyermek- és újszülött osztályai. Idén több mint negyven diák jelentkezett a nemes feladatra.
(►) Advent második vasárnapján: gyertyagyújtás a baptista közösséggel (galéria)
Közélet

(►) Advent második vasárnapján: gyertyagyújtás a baptista közösséggel (galéria)

Advent második vasárnapján ismét megtelt érdeklődőkkel a városháza ünnepi köntösbe öltöztetett díszudvara. A közös gyertyagyújtáshoz ezúttal a helyi baptista gyülekezet alkalomhoz illő könnyed, ugyanakkor rendkívül tartalmas műsora adott méltó keretet. Friebert Tibor lelkész elgondolkodtató tartalmú beszédét követően a második gyertyán is fellobbant az ünnepvárás lángja.