Pályázat a Szentháromság tér felújítására
Közélet

Pályázat a Szentháromság tér felújítására

Néhány perccel ezelőtt döntött a képviselő-testület egy pályázat benyújtásáról. Ennek célja az, hogy anyagi forrást nyerjen a város a Szentháromság tér burkolatának felújítására.
Baics Tamás kapja a közszolgálatért díjat
Közélet

Baics Tamás kapja a közszolgálatért díjat

Új helyszínen, az eddig megszokottaktól eltérő időpontban ült össze szerdán délután a halasi képviselő-testület. A megszépült házasságkötő teremben első döntésként a Kiskunhalas Város Közszolgálatáért Díjról hoztak határozatot. Ezt az elismerést idén Baics Tamás veheti át.
Vonal felett: a hiteles valóságshow (galéria)
Közélet

Vonal felett: a hiteles valóságshow (galéria)

Beépültünk az életükbe. Éreztük, hogy jó helyen vagyunk. Sodródtunk az eseményekkel. Megláttuk az igazi énünket. Itt tartok és innen fel kell állnom. Néhány kiragadott mondat abból a beszélgetésből, amely kedden este, a Forrás-Új Tükör Klubban hangzott el a Vonal felett című film vetítése után. Juhász Adél, Juhász Janka, az édesanyjuk Katalin és edzőjük Novotny Attila a főszereplője Nagy Anikó Mária dokumentumalkotásának, amely jó értelemben vett  hiteles valóságshow.
Figyelem, útlezárás lesz péntektől!
Közélet

Figyelem, útlezárás lesz péntektől!

Jönnek a nyár első nagy halasi rendezvényei. Május 31-én, pénteken 12 órától Nyárindító Főtérparty és Food Truck show, június 1-jén, szombaton egész napos Városi Gyermek- és Sportnap lesz Halas főterén. A nagyszabású programok útlezárással járnak, e- miatt a lakosság türelmét kéri a szervezőcsapat. A lezárásokat térképünk mutatja.
Indul a kertészkedés, átadták a palántákat (galéria)
Közélet

Indul a kertészkedés, átadták a palántákat (galéria)

Szebbnél szebb palánták sorakoztak a volt kereskedelmi iskola udvarában. Gyorsan gazdára találtak a növények, hiszen sorra érkeztek értük a konyhakerti termelést ösztönző program résztvevői. A mintegy 30 családot a segítők már ott a helyszínen ellátták hasznos tanácsokkal. Az önkormányzat célja, az elhagyott kertek művelésének elősegítése, illetve visszavezetni a lakosságot a konyhakerti termeléshez.
60 éves osztálytalálkozó a Központi-iskolában
Közélet

60 éves osztálytalálkozó a Központi-iskolában

Szeretettel üdvözölték egymást, felidézték a múltat és azt, hogy kivel mi történt az elmúlt 6 évtizedben. 60 éves osztálytalálkozó helyszíne volt a Központi Református Iskola. Előkerültek a régi fényképek is. A találkozó szervezője Nagy Szeder László szerint nem volt könnyű mindenkit felkutatni, de megérte a sok munka.
Nyári diákmunkára várják a fiatalokat
Közélet

Nyári diákmunkára várják a fiatalokat

Hamarosan vége a tanévnek és a jön a két és fél hónapos nyári szünet. Aki elmúlt 16 éves és a vakáció egy részében szeretné kipróbálni magát a munka világában, nem mellesleg még pénzt is keresni, az bátran jelentkezzen a halasi önkormányzat által meghirdetett diákmunkára. A jelentkezéseket június 3-án reggel 8 óráig lehet eljuttatni a városházára.
Aszfaltozzák a Tinódit (galéria)
Közélet

Aszfaltozzák a Tinódit (galéria)

Megtörténtek az előkészítő munkálatok és a hétfőtől megkezdték a Tinódi utca aszfaltozását.  A kivitelezést végző Geo-Út Kft. tájékoztatása szerint a héten szeretnék befejezni ezt a munkafolyamatot. A beruházás során két réteg aszfaltot kap a nagy forgalmú út.
Kerékpározzon a Kihívás napján!
Közélet

Kerékpározzon a Kihívás napján!

24 órás kerékpározás is szerepel a Kihívás Napja programjai között. A terv az, hogy a halasi és környékbeli bringások május 29-én 24 órát legyenek nyeregben. A rajt és a cél a Közösségek Háza lesz.