Kész a Közösségek Háza, jöhet a sóstói kilátó
Közélet

Kész a Közösségek Háza, jöhet a sóstói kilátó

A képviselő-testület által biztosított felújítási keretből, a Halasi Városgazda Zrt. jóvoltából több intézmény, épület is megszépülhetett az elmúlt időszakban. Több, látványos munkafázison már túl vannak, azonban egy jelentős projekt, a sóstói kilátó felújítása még hátravan.
Kísérletek borral, musttal
Közélet

Kísérletek borral, musttal

Többek között rendhagyó kémiai kísérleteket is végre hajthattak az elmúlt napokban a Szilády-gimnázium diákjai és vendégeik, akik Lengyelországból látogattak el a halasi iskolába. A fiatalok több napon keresztül barátkozhattak a közös feladatok jóvoltából.
Kecskés doktor, az empatikus sebész,  a kitartó úszó és a boldog nagypapa (galéria)
Közélet

Kecskés doktor, az empatikus sebész, a kitartó úszó és a boldog nagypapa (galéria)

Akik nagyon sokat tudtak eddig dr. Kecskés Istvánról, még azoknak is sok újdonságot tartalmazott az a beszélgetés, amely a Forrás-Új Tükör Klubban volt kedden este. A közel másfél órás, kötetlen csevegés során kirajzolódott egy empatikus sebész életrajza, amelyben fontos helyen van a család, a munka és egy régi-új szenvedély, az úszás. 
Edina nagyon örült a tanszereknek
Közélet

Edina nagyon örült a tanszereknek

A Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Kollégium elsősei is megkapták az iskolakezdési csomagot. Kiskunhalas Önkormányzata így szeretné segíteni a tanévkezdést a szülők és gyerekek számára.
Váris diákok szakmai gyakorlata Bécsben
Közélet

Váris diákok szakmai gyakorlata Bécsben

KSZC Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma 22 diákja a nyári szünidőben az Erasmus+ program keretén belül külföldi szakmai gyakorlaton vehettek részt Bécsben.
Gondokat okozott a jelentős mennyiségű esővíz (galériával frissítve)
Közélet

Gondokat okozott a jelentős mennyiségű esővíz (galériával frissítve)

Lucskai Levente adatai szerint 47,4 milliméternyi, az az négyzetméterenként ennyi liter eső esett Kiskunhalasra az elmúlt órákban. Ismét megteltek a csatornák, az árkok, a város több pontján jelentő mennyiségű víz gyűlt össze. A Fazekas Mihály és a Bajza utca sarkára tűzoltókat kellett hívni, de ezen kívül is több riasztást kapott a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. 
Lezárult a három napos Halasi Szüreti Fesztivál (zárógaléria)
Közélet

Lezárult a három napos Halasi Szüreti Fesztivál (zárógaléria)

Sportos kezdés után, óvodák, iskolák műsorával, járműfelvonulással, koncertekkel zárult a 40. Halasi Szüreti Fesztivál. Szerencsére vasárnap már kegyes volt az időjárás a rendezvényhez, így sokan ellátogattak Halas főterére, többen a környező településekről utaztak be, és mint mondták, nem bánták meg.
Nemzetiségi Szüreti Fesztivál – közös mulatás a Vásártéren
Közélet

Nemzetiségi Szüreti Fesztivál – közös mulatás a Vásártéren

Nagy buli volt a Vásártéren szombat délután a Nemzetiségi Szüreti Fesztiválon. Népszerű előadók váltották egymást a színpadon. Szűcs Csaba alpolgármester szerint a rendezvény elérte a célját, vagyis származásától függetlenül mindenki együtt mulatott.
Esőáztatta Bubamara
Közélet

Esőáztatta Bubamara

A 40. Halasi Szüreti Fesztivál szombati napjának egyik kiemelt fellépője volt Boban Markovics és zenekara, akik Brankával kiegészülve álltak színpadra a Bethlen Gábor téren.