Folytatódnak az adventi programok Halason
Közélet

Folytatódnak az adventi programok Halason

Múlt vasárnap megkezdődtek, most péntektől pedig folytatódnak Halason az adventi programok a Halasi Média és Kultúra kft. szervezésében. Az ünnepi események helyszíne idén is a hangulatos világítást kapott főtér. Az egyházak közreműködésével advent minden vasárnapján közös gyertyagyújtást tartanak a Zenepavilonnál. Helyi intézmények műsorokkal készülnek az ünnepvárásra, de neves előadók is érkeznek az Adventi főtérre.

„Szebb velünk a világ”
Közélet

„Szebb velünk a világ”

December 3. a Fogyatékos emberek világnapja. Halason közösen ünnepeltek a városban működő intézmények lakói és gondozottjai. Az elfogadás jegyében zenés táncos műsorszámokat láthatott a közönség és nyílt egy kiállítás is a Közösségek Házában fogyatékos személyek alkotásaiból. A világnap alkalmából Kuris István László alpolgármester mondott köszöntőt hangsúlyozva, hogy a fogyatékkal élő emberekkel együtt kerek és teljes a világ.
Szerdán véradás
Közélet

Szerdán véradás

Az idei év utolsó véradása lesz december 4-én, vagyis e hét szerdán, Halason a Sétáló utcai Közösségek Házában. A Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezete illetve az Országos Vérellátó Szolgálat ezúttal is számít a rendszeres véradók, illetve az új donorok segítségére.
Elismert halasi gyűjtők
Közélet

Elismert halasi gyűjtők

Az éremművészet és a numizmatika tudomány. A régi pénzérmék, emlékérmek gyűjtésén és tanulmányozásán túl ma már tágabb ez a kör. Városunkban is vannak, akik komolyan érdeklődnek iránta és értő művelői.
Kukafertőtlenítés, várják a lakóközösségek jelentkezését
Közélet

Kukafertőtlenítés, várják a lakóközösségek jelentkezését

Kiskunhalason a társasházi övezetekben több tucatnyi különböző méretű közösségi hulladékgyűjtő van kihelyezve. A konténerek teteje sok esetben nyitva marad, így a belehullott csapadékvíz miatt vastag hulladékréteg alakul ki az alján, ez az ürítés során sem válik le. A lerakódás miatt van az, hogy a nyári hónapokban nagy bűzt árasztanak ezek a hulladékgyűjtők. Ennek a rétegnek az eltávolítása és a konténer fertőtlenítése nem egyszerű feladat, éppen ezért külső vállalkozó bevonásával történik majd.
Új jegyzője van Kiskunhalasnak
Közélet

Új jegyzője van Kiskunhalasnak

Munkába állt Kiskunhalas új jegyzője. Kollárné dr. Lengyel Linda számára nem lesz idegen a környezet, ugyanis korábban aljegyzőként dolgozott a halasi városházán.
Kijavítják az elkorhadt székelykaput
Közélet

Kijavítják az elkorhadt székelykaput

Mi történt a központban lévő székelykapuval? Valaki szándékosan tette tönkre? Többen is ilyen kérdéseket tettek a nap folyamán a közösségi oldalakon. Az Adventi tér berendezése közben, egy jármű miatt dőlt ki a székelykapu. Mint kiderült, a faszerkezet nagyon rossz állapotban van, szerencse, hogy senki sem sérült meg, és nem történt nagyobb baj.
(►) Öt ajándékcsomag talált gazdára
Közélet

(►) Öt ajándékcsomag talált gazdára

Lezárult internetes játékunk, amiben arra kértük Önöket, küldjék el kedvenc kiskunhalasi helyszínük fotóját. Sokan játszottak velünk, múlt hétvégén pedig megtörtént a nyertesek kisorsolása. Lássuk, kiknek kedvezett a szerencse!
Adventi fényben a főtér
Közélet

Adventi fényben a főtér

Vasárnap délután egyszerre kapcsolódtak fel az ünnepi fények Kiskunhalas belvárosában. A zenepavilonban helyet kapó óriás adventi koszorún a református gyülekezet tagjai gyújtották meg az első gyertya fényét.