A törlőkendőnek a kukában a helye
Közélet

A törlőkendőnek a kukában a helye

Megelőzendő a nagyobb bajt, már most felhívással fordul a lakosság felé a Kiskunvíz Kft. A megye 53 településén ivóvíz és szennyvízszolgáltatást nyújtó cég munkatársai azt tapasztalják, hogy megnövekedett a szennyvízcsatornába jutó úgynevezett nedves törlőkendő mennyisége, emiatt komoly meghibásodások is történhetnek.
Mise és istentisztelet a Halas Tv-ben
Közélet

Mise és istentisztelet a Halas Tv-ben

A koronavírus-veszély miatt nem lehet látogatni az egyházi eseményeket, miséket és istentiszteleteket. Több egyház saját maga rögzíti a szertartásokat. A Halas Televízió is segít abban, hogy minél több emberhez eljussanak az egyházi események. Vasárnap délelőtt szentmisét és istentiszteletet is láthatnak nézőink.
(►) A kórháziakért szólt a taps és a Nélküled Halason
Közélet

(►) A kórháziakért szólt a taps és a Nélküled Halason

Egyre népszerűbb az országban és Kiskunhalason is a Szívünk és tapsunk mozgalom. Ennek lényege az, hogy minden este nyolc órakor az emberek kiállnak az erkélyre és tapsolnak, így tisztelegve az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája előtt. A városban pénteken este több helyen csattant fel a taps.
(►) Hétfőtől lehet csomagot vinni a kórházban fekvő betegeknek
Közélet

(►) Hétfőtől lehet csomagot vinni a kórházban fekvő betegeknek

Hétfőtől már megkaphatják a hozzátartozóik által összeállított csomagokat a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban. Ennek a lehetőségnek a megteremtése óriási összefogás eredménye, vállalkozói felajánlások mellett az intézmény dolgozta ki azt a módszert, amelynek köszönhetően biztonsággal átadhatóak a személyes használati tárgyak, ruhák, tisztálkodószerek.
(►) Menyus 100 műanyagrekeszt ajánlott fel a kórháznak
Közélet

(►) Menyus 100 műanyagrekeszt ajánlott fel a kórháznak

Tegnap számoltunk be arról hírportálunkon, hogy a kórház szeretné megoldani, hogy a főépületben fekvő betegek hozzátartozói be tudjanak juttatni szeretteik számára személyes tárgyakat, váltóruhát, vagy tisztálkodáshoz szükséges szereket. A konténer és a fertőtlenítést végző ózongenerátor már rendelkezésre áll, viszont szükség volt száz darab műanyag rekeszre. A kiskunhalasi Szigeti Menyhért, vagy ahogyan a városban a legtöbben ismerik, Menyus a kérést hallva tudta, azonnal segíteni szeretne.
Két, koronavírussal fertőzött beteget ápolnak a kórházban, egyikük sem halasi
Közélet

Két, koronavírussal fertőzött beteget ápolnak a kórházban, egyikük sem halasi

Két, koronavírussal fertőzött beteget ápolnak a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház jól elkülönített osztályán, egyikük sem helybéli.Többek között ez olvasható Fülöp Róbert  polgármester legfrissebb tájékoztatójában. Kiderült, hogy már több mint 600 halasi kisgyermeknek szállítják ki az ebédet. 
Nem marad el a véradás Kiskunhalason
Közélet

Nem marad el a véradás Kiskunhalason

Lesz véradás Halason. Az egészségügynek, a betegeknek most is szüksége van a donorok segítségére. A koronavírus-veszély miatt sem marad el a véradás a Sétáló utcai Közösségek Házában. A megszokott időpontban, a hónap első szerdáján, ami ezúttal április 1-jén lesz 8 és 13 óra között várják a véradókat. Azokra a lakosokra számítanak, akik nem voltak külföldön az elmúlt hónapban, es egészségesnek érzik magukat!
SOS: műanyag rekeszekre van szüksége a kórháznak
Közélet

SOS: műanyag rekeszekre van szüksége a kórháznak

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház szeretné megoldani, hogy a főépületben fekvő betegek hozzátartozói be tudjanak juttatni szeretteik számára személyes tárgyakat, váltóruhát, vagy tisztálkodáshoz szükséges szereket. A konténer és a fertőtlenítést végző ózongenerátor már rendelkezésre áll, viszont szükség lenne száz darab, M30-as műanyag rekeszre.