37,1 millió forintos tüzelőanyag-támogatást kap a választókerület
Közélet

37,1 millió forintos tüzelőanyag-támogatást kap a választókerület

Jelentős, több mint 37 millió forintot használhatnak fel a választókerületben lévő 5 ezer lakosnál kisebb lélekszámú települések a szociális tüzelőanyag-programnak köszönhetően. Erről számolt be a közösségi oldalán Bányai Gábor országgyűlési képviselő.
Kiválóan versenyeztek a dékánis rendészek és kadétok
Közélet

Kiválóan versenyeztek a dékánis rendészek és kadétok

Két csapatot is indított a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikuma az országos honvédelmi versenyen, amelynek Pákozd volt a házigazdája. A rendészek összesítésben az ötödikek voltak, míg a szeptember elején induló kadétosztály válogatottja a nyolcadik helyet szerezte meg, megelőzve több nagymúltú középiskolát.
Már a postákon is kötelező a maszk
Közélet

Már a postákon is kötelező a maszk

Jó, ha mindég van nálunk szájat és orrot eltakaró maszk, hiszen egyre több helyen előírás a szabályos viselése. A napokban szigorodtak a maszkviselés szabályai, ami érinti a postahivatalokat is. Aki nem vesz fel maszkot annak el kell hagynia a postahivatalok területét.
A Karacs Teréz utcában lesz a Bibó-emlékpark
Közélet

A Karacs Teréz utcában lesz a Bibó-emlékpark

Mint arról korábban beszámoltunk, Modok Balázsné a Szilády Áron Gimnázium, majd a jogutód Bibó István Gimnázium nyugdíjas pedagógusa elhatározta, hogy egykori iskolája tiszteletére emlékparkot hoz létre. Most a képviselő-testület is a kezdeményezés mellé állt, a helyszín pedig a Karacs Teréz utcában lesz.
Két halasi kitüntetett a dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapon (galéria)
Közélet

Két halasi kitüntetett a dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapon (galéria)

Rendhagyó módon az online térben rendezték meg a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot.Az ünnepi beszédek ezúttal a Megyeháza elnöki irodájában hangoztak el, amit a kitüntettetek a világhálón követhettek figyelemmel. Az oklevelek átadására a településeken került sor a helyi polgármesterek segítségével. Kiskunhalason ketten részesültek posztumusz elismerésben.
Somló-hegyi borok a klubban
Közélet

Somló-hegyi borok a klubban

A Halasi Borklub őszi első rendezvénye szeptember 24-én volt. A helyszínt ezúttal a Borfutár és kávézó adta, ahol Tornai Tamás borászt köszöntötték. A vendégelőadó a Somló-hegyet képviselte nedűivel.
Pozitív lett egy tekós diák koronavírus tesztje
Közélet

Pozitív lett egy tekós diák koronavírus tesztje

Újabb halasi középiskolás diák koronavírus tesztje lett pozitív. Mint a Halasmédia megtudta, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum egyik 13. osztályos tanulója kapta el a vírust.
Új helyen működik majd a Halasmédia
Közélet

Új helyen működik majd a Halasmédia

Döntést hozott a képviselő-testület, új helyen működik majd a jövőben a Halasmédia.  A képviselő-testület által tárgyalt előterjesztés szerint a jelenlegi szerkesztőség irodáit, stúdióját más célra kívánja hasznosítani az önkormányzat. Több potenciális érdeklődő van már a helyiségekre, ezzel kapcsolatban már zajlanak a tárgyalások.
Gyűjtőút-felújítási sorrend: Vadkerti út, dr. Nagy Mór utca, Szilády Áron utca
Közélet

Gyűjtőút-felújítási sorrend: Vadkerti út, dr. Nagy Mór utca, Szilády Áron utca

Változott a gyűjtőutak korábban meghatározott sorrendje. A képviselő-testület elé kerülő javaslat arról szólt, hogy a Vadkerti út legyen a következő beruházás helyszíne, ezt el is fogadták a megjelentek. Hunyadi Péter képviselő indítványára a Szilády Áron utca egyik szakasza is előrébb került a listán.