Átadták a munkaterületet: elindult a Kopolyai út felújítása
Közélet

Átadták a munkaterületet: elindult a Kopolyai út felújítása

Október 31-ig tart a Kopolyai út felújításának első üteme. A polgármester közösségi oldalán tudatta, hogy átadták a munkaterületet a kivitelezőnek. A Soltút Kft. a jánoshalmi úttól a villanyoszlopsor kezdetéig dolgozik majd, forgalomkorlátozás mellett. 
Zsuzsanna testvér a történelem viharában
Közélet

Zsuzsanna testvér a történelem viharában

Egy „ismeretlen" embermentőről tartott előadást Végső István történész a XVI. Történettudományi Találkozó a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében. A már hagyománnyá vált nyári, hódmezővásárhelyi több napos konferencián július 31-én egyháztörténeti és szépirodalmi szekcióban beszélt a kutató Ván Zsuzsanna Mária (1898–1993) szerzetesnőről.
(►) Népszerűek a kunsági borok
Közélet

(►) Népszerűek a kunsági borok

A térség legjobb borait díjazták. Huszonötödik alkalommal szervezték meg idén a Kunsági Borvidéki Borversenyt, melyre közel 180 nedűvel neveztek a pincészetek. Mint elhangzott, az mutatja leginkább a régió borászainak sikerét, hogy országosan is egyre több helyen ismerik el az innen származó borokat.
Ivóvízhálózat rekonstrukció zajlik a Dózsa György utcán
Közélet

Ivóvízhálózat rekonstrukció zajlik a Dózsa György utcán

Augusztus elsején megkezdődött a Kiskunhalason a Dózsa György utcán az ivóvízhálózat rekonstrukciója, ezek a munkálatok a Dózsa György u 7 sz.- Szász Károly közötti szakaszon történnek.
A Kiskunvíz Kft. tájékoztatása szerint a rekonstrukció során a Dózsa György utca ezen szakaszán teljes ivóvízhálózat csere, valamint a Dózsa György utca többi részén a bekötővezetékek és szerelvényeinek cseréje történik. Ezzel egyidejűleg a keresztező Fűrész utca, Dózsa György utca - Erzsébet Királyné tér csomópontjainak az átépítése is megvalósul.
Ha parlagfüves területet lát, be is jelentheti
Közélet

Ha parlagfüves területet lát, be is jelentheti

Az eddigi tapasztalatok szerint eredményes a Parlagfű Bejelentő Rendszer, amellyel interneten keresztül bárki megteheti az általa észlelt, a sok ember életét megkeserítő, allergiás reakciókat kiváltó parlagfüves terület bejelentését. Ezeket a jelzéseket az ellenőrzésre jogosult illetékes hatóságok kapják meg. Ha a bejelentő kéri, akár elektronikus levélben, sms-ben tájékoztatást is kaphat az ügy további fejleményeiről.
A Nébih weboldalán elérhető rendszer célja a hatósági eljárásban közreműködő szervezetek és a lakosság közötti információáramlás hatékonyabbá tétele. A rendszer különlegessége, hogy a megtett bejelentések közvetlenül az ellenőrzésre jogosult illetékes hatóságokhoz jutnak el, mellyel biztosíthatóvá válik a hatósági intézkedések gyors és zökkenőmentes lebonyolítása.
M9, jó hírt kapott a térség
Közélet

M9, jó hírt kapott a térség

A térségnek komoly gazdasági potenciált jelenthet, hogy megkezdődhet az M9 gyorsforgalmi út déli lekötéséhez kapcsolódóan a tompai új, teherforgalmi határátkelőhely és kapcsolódó gyorsforgalmi úti szakasz előkészítése, valamint az M9 gyorsforgalmi út előkészítése 51. sz. és 53. sz. főutak között lekötéssel Tompáig előkészítése.
Pályázzon, ingyen elviszik az azbeszthulladékot
Közélet

Pályázzon, ingyen elviszik az azbeszthulladékot

Ingyenes lehetőség nyílik az építőiparban egykoron használt azbeszt tartalmú anyagok begyűjtésére, ártalmatlanítására. A lakosság számára díjmentesen biztosítja ezt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
Az azbeszt a természetben is előforduló hőszigetelő, tűzálló, savaknak ellenálló, olcsó, hajlékony és rugalmas anyag. A 20. század második felében számos helyen felhasználták, többek között az építőiparban tetőfedésre, burkolásra és szigetelésre. A felhívás szerint az azbesztet az időjárás és a légszennyezés kikezdi, sérülhet a felülete. A felületi kopás következtében rostszálak szabadulnak fel, amelyek a levegőben szállnak. Az azbesztszálak belégzése egészségkárosodást okoz, és többféle betegség kialakulásában is szerepet játszik. Ezért Magyarországon 2005 óta tilos felhasználni az építőiparban az azbesztet. Épületek bontásakor törvények írják elő az azbeszttartalmú építőanyag szakszerű bontását és az azbesztmentesítést.
Már lehet nevezni a szüreti futóversenyre
Közélet

Már lehet nevezni a szüreti futóversenyre

A Kiskunhalasi Atlétikai Club szervezésében zajlik majd szeptember 8-án a XXXI. Szüreti Utcai Futóverseny és XIII. Kis Roland Emlékverseny, Szüreti Kocogás. A szervezők színes programokkal és értékes nyereményekkel várják a résztvevőket erre a sporteseményre. Az elmúlt év tapasztalatai alapján tovább fejlesztették a versenyt, hogy még emlékezetesebb élményekben lehessen része az indulóknak.
Kerékpárpumpát kapott a város a Ganzair Kft.-től
Közélet

Kerékpárpumpát kapott a város a Ganzair Kft.-től

Az összefogás jó példája az a fejlesztés, amelyet a napokban adtak át a Semmelweis téren. A kiskunhalasi székhelyű Ganzair Kft. a kerékpárosoknak szeretett volna kedvezni. Látva a város kerékpárút fejlesztéseit, a cég vezetője úgy gondolta, szükség lenne olyan állomásokra, ahol bárki fel tudja pumpálni a leengedett kerékpárgumiját. A Ganzair ipari gázok sűrítésével foglalkozik, így adott volt, hogy egy kompresszort adományoznak a városnak, a Halasi Városgazda Zrt. pedig a helyszín kialakításában segédkezett.