(►) Érseki szentmisével kezdődött a Halasi Katolikus Napok programsorozata (galéria)
Teljesen megteltek a Felsővárosi Jézus Szíve Templom padsorai pénteken délután. A Halasi Katolikus Napok első programján dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be ünnepi szentmisét. A szertartás az idén 90 esztendős templom kisbúcsúja is volt, ugyanakkor négy szent ereklyét is elhelyeztek. A szentmise végén köszönőlevelet nyújtottak át azoknak, akik adományaikkal, munkájukkal segítik a felsővárosi katolikus közösséget.

