(►)  Bárkások nemzetközi sikere a Harmadnap rövidfilmmel
Közélet

(►) Bárkások nemzetközi sikere a Harmadnap rövidfilmmel

Nagyszerű sikereket ért el az idén, a kiskunhalasi székhelyű  Bárka Integrált Szociális Intézmény színjátszó-filmes csoportja a Harmadnap című rövidfilmjével. A Bácsalmási Gabriella által felkészített csoport négy országos díjat nyert el idén. November 9-én, Budapesten, a Harmadnap című rövidfilm a  9. Magyar Speciális Filmfesztiválon elnyerte az Együtt Nagydíjat. (címkép a díjátadáson készült)
(►) Boldog születésnapot, Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület! (galéria)
Közélet

(►) Boldog születésnapot, Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület! (galéria)

Ötvenedik születésnapját ünnepli idén a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. Ebből a jeles alkalomból ünnepséget rendeztek a moziban, majd a Tiszti Klubban. A rendezvényen elismerések átadására került sor. Dr. Drót László  dandártábornok, a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka, aki a Honvéd Vezérkar Főnököt képviselte úgy fogalmazott: Kiskunhalas most is igazi katonaváros. A dandártábornok adta át Romvári Frigyes egyesületi elnöknek a honvédelmi miniszter oklevelét. 
Lakossági fórum lesz a Kopolyai úti ivóvíz-gerincvezeték kiépítéséről
Közélet

Lakossági fórum lesz a Kopolyai úti ivóvíz-gerincvezeték kiépítéséről

Lakossági kezdeményezésre az ivóvíz-gerincvezeték kiépítését tervezi az önkormányzat a Kopolyai úton. Ennek kapcsán várja egy megbeszélésre, egyeztetésre az érintetteket a városháza- kaptuk a tájékoztatást Kuris István László alpolgármestertől.
Hámori Zoltánra emlékezünk
Közélet

Hámori Zoltánra emlékezünk

Megint elvesztett egy igazi egyéniséget, egy kiváló tollú újságírót a szakma. Hatvankilenc éves korában elhunyt Hámori Zoltán,  a Hámori Zoli, aki egykoron a Halasi Tükör társszerkesztője, felelős szerkesztője is volt. Glosszái, tárcái kivételes tehetségről árulkodtak, generációk falták az általa leírt sorokat. 
(►) Megérkezett az új gép, kezdődhet a fűnyírás
Közélet

(►) Megérkezett az új gép, kezdődhet a fűnyírás

Ma délben már ki is próbálta Dobos János a Sóstó Sporthorgász Egyesület elnöke azt a többfunkciós gépet, amellyel a tóparti terület rendbetételét végzik majd. Az egyesület sikeresen pályázott, így a költségek jelentős részét ebből fedezték. A pályázatot Molnár Ottó alelnök írta, ennek köszönhetően a közel kilencmillió forintos berendezést kétmillió-ötszázezer forintnyi önerő felhasználásával tudták megszerezni.
Anyakönyvi híreink (2023.11.06.)
Közélet

Anyakönyvi híreink (2023.11.06.)

A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
A Halas TV 45. heti műsorterve
Közélet

A Halas TV 45. heti műsorterve

A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétköznap esténként hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökönként Kultúrkép magazinunk jelentkezik. Kedden a Beszéljünk róla magazin és a Vármegyénkben rovatunk látható. Részletek a cikkben.
Készítse fel autóját a télre!
Közélet

Készítse fel autóját a télre!

Hosszúra nyúlt a helyenként nyarat idéző ősz, de a novemberi előrejelzések hajnalonta már gyakran 7 °C fok alatti hőmérsékleteket vetítenek előre. Ideje a téli gumik használatának, az-az a téli-gumicserének. A változó időjárási körülményekre nem csak a gumicserével, hanem futóművizsgálattal és a különböző folyadékok téli változatának alkalmazásával is célszerű készülni. Készítse fel személyautóját vagy haszonjárművét a változó, télies időjárási körülményekre!
Kereszténység bástyája - egy rádióbeszéd margójára
Közélet

Kereszténység bástyája - egy rádióbeszéd margójára

A Fordulat a háborúban (1942-1943) című konferencián adott elő Végső István történész (EKI) november elején. Az MTA II. világháború története albizottság szervezésében az egész napos tudományos tanácskozás a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézetben zajlott le.