Öné a legszebb konyhakert?
Közélet

Öné a legszebb konyhakert?

Ha úgy gondolja, hogy öné a legszebb konyhakert Kiskunhalason, akkor ne habozzon, jelentkezzen a versenyre. Mint megtudtuk: a tavalyi évhez hasonlóan idén is keresik a legszebb veteményest, háztáji ültetvényt.
Közélet

Törvényekről, pályázatokról civileknek

Kedden ismét havi civil fórumra gyűltek össze a helyi egyesületek és alapítványok képviselői a Végh-kúriában. Az eseményt Végső István programszervező nyitotta meg. Ezt követően Huber Helga civil szakértő beszélt a törvényi változásokról és a pályázatokról.  
Szétszakadt a sportalapítvány
Közélet

Szétszakadt a sportalapítvány

Mi történik a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány körül? Miért mondott le a kuratóriumi tagság kétharmada és működőképes lesz-e jövőben is a civil szervezet? Harkai Péter elnök azt mondja, neki az a feladata, hogy továbbra is éljen a közalapítvány, a kilépők pedig azzal indokolták távozásukat, hogy kevés érdemi munka maradt a szervezetnek.
Kitüntetett halasi rendőrök
Közélet

Kitüntetett halasi rendőrök

A Rendőrség Napja alkalmából április 25-én a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon több kiskunhalasi rendőr is elismerésben és jutalomban részesült.
Zivatar nyolc emelet magasból (videó)
Közélet

Zivatar nyolc emelet magasból (videó)

Kiskunhalast is elérte a viharzóna, óriási felhőszakadás volt késő délután. A Kossuth utcai lakótelepen menekültek az emberek a szakadó jégesőben. Többen a lépcsőházakban találtak menedéket, mások az utcai árkádok alatt húzták meg magukat.
Jégesővel jött a vihar (videó)
Közélet

Jégesővel jött a vihar (videó)

Kiskunhalast is elérte az előre beharangozott heves vihar. Már dél körül gyülekeztek a sötét felhők és az ég is folyamatosan dörgött, délután öt óra után nem sokkal aztán városunkat is elérte az ítéletidő.
Közélet

Friss anyakönyvi hírek

Tekintse meg, kik születtek, kik hunytak el, s kik kötöttek  házasságot térségünkben az elmúlt napokban! Honlapunkon már elérhetők a legfrissebb anyakönyvi hírek.
Közélet

Mit kell tenniük idén a civileknek?

Kedden (április 29-én) ismét Civil Fórumot tartanak a Végh-kúriában. Az esemény meghívóját lentebb olvashatja...
Mit kell tenniük idén a civileknek?
Közélet

Mit kell tenniük idén a civileknek?

Újabb Civil Fórumot szerveznek az érdeklődőknek. Ezúttal hasznos gyakorlati tanácsokat kaphatnak az egyesületek képviselői, mégpedig a megyei Civil Információs Centrum szakemberének jóvoltából.