Megkezdődött a templomtorony felújítása
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a kiskunhalasi református templomról egyre nagyobb vakolatdarabok potyognak le, éppen ezért le is kellett zárni a bejáratnál lévő járdaszakaszt. Ma reggel kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok.
- Sajnos a torony állapota évek óta egyre jobban romlik. Az évtizedek során a vakolat rossz állapotba került, most pedig napról-napra nagyobb darabok potyognak le belőle, ezért voltunk kénytelenek lezárni a járdaszakaszt ideiglenesen. A felújítási munkálatokra reményeink szerint nem kell már sokat várni. Árajánlatot kértünk egy vállalkozótól, aki most el is kezdi a folyamatot. Bízunk abban, hogy az ősz folyamán elkészül a torony felújítása, a hívek legnagyobb örömére – nyilatkozta lapunknak Bödecs Pál lelkész-főigazgató.
Mint a helyszínen a felújítást végző vállalkozótól megtudtuk, első körben a veszélyes vakolatdarabokat verik le, hogy a templomban tartandó évnyitó ünnepségre zavartalanul tudjanak közlekedni a diákok és hozzátartozóik. Ezt követően kezdődik majd meg a tényleges renoválási szakasz. Előzetesen több templomot is alaposan megvizsgáltak a kivitelezők, hogy megtalálják a legbiztonságosabb és legeredményesebb felújítási módszert.
Nem csak a templomtorony vakolatára vár felújítás. Mint arról korábban már beszámoltunk, az orgona is megújul, megszépül az év folyamán. Ezek a munkálatok is jó ütemben haladnak.
- Az első fázis lezajlott, amikor elszállították a sípokat és a különféle elemeket. Most a második szakaszhoz értek a munkálatok. Abban bízunk, hogy hangzásában és látványában nem csak az eredetivel megegyező orgonát kapunk, hanem egy még szebb, még tökéletesebb hangú hangszerünk lesz a templomban. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az ősz folyamán elkészül az orgona, s legkésőbb karácsonykor hallani fogjuk a hangját az istentiszteleteken – árulta el Édes Árpád elnöklelkész.
Az elmúlt hónapokban egy másik látványos felújítási munkafolyamat is zajlott. A református templom mellett található műemléképület tetőszerkezete újult meg egy közel 15 millió forintos pályázatnak köszönhetően.

