EP-választás: sima Fidesz-siker Halason is
Közélet

EP-választás: sima Fidesz-siker Halason is

Az Európai Parlamenti Választás halasi eredményei tükrözik az országosan tapasztalt viszonyokat. A Fidesz-KDNP magasan vitte ezt a voksolást is, a városban mind a harminc szavazókörben a kormányzó erő nyert, mégpedig jelentős különbséggel. mi szintén országos tapasztalat: Kiskunhalason is megelőzte a Jobbik a szocialista pártot.

 
Kicsiben ugyanaz, mint nagyban. A Fidesz-KDNP döntő és igen meggyőző fölényét hozta a vasárnapi Európa Parlamenti Választás. A kormányzóerő Kiskunhalas harminc szavazókörében is vitt mindent. Az összes voksok több mint 54 százaléka került erre az oldalra, ami háromezret meghaladó támogató szavazatot jelentett.
valaszteuropabe
 
A Fidesz-KDNP mögött a Jobbik végzett, az erősödő párt közel tizenhat százalékot szerzett (899), míg az MSZP-nek meg kellett elégednie a 10,3 százalékkal (583). Figyelmeztető jel lehet a szocialistáknak, hogy alig előzték meg a Demokratikus Koalíciót, amely 69 szavazattal kapott csak kevesebbet. A halasi részvétel elmaradt az országos és a megyei aránytól is, a jogosultak alig több mint 24 százaléka járult az urnákhoz.
Jáger Levente
Fotó: Pozsgai Ákos