Átvette az év polgármestere díjat Fülöp Róbert
Ma délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Kiskunfélegyházán tartott ünnepi közgyűlésén Fülöp Róbert, Kiskunhalas város polgármestere az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében Díjat átvette Rideg Lászlótól a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökétől. A díjazásra korábban Skribanek Zoltán, a közgyűlés tagja és a megyei Fidesz frakció vezetője tett javaslatot.
Szombaton délelőtt 10-kor került sor Kiskunfélegyházán, a polgármesteri hivatal dísztermében megyei díjak átadására. Mások megyei elismerése mellett Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere is érintett volt a június 28-án meghozott döntés értelmében. A halasi polgármester az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében Díjat kapta meg, amit Rideg László elnöktől vett át az ünnepségen.
Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármesterének elismerését Skirbanek Zoltán terjesztette a megyei testület elé egy korábbi, Hartán tartott kihelyezett közgyűlésen, amelyről hírportálunk is beszámolt június végén. Kattintson ide a június 28-i hírhez!
A felterjesztés indokaként többek között elhangzott, hogy Halason korszakos fejlődést hozott az elmúlt önkormányzati ciklus. A jövőbeni kilátások pedig azt mutatják, hogy ez a fejlődés tovább gazdagodik, erősödik. Ennek a közös munkának az élén áll összefogóként és vezetőként Fülöp Róbert polgármester.
Képek: Szilágyi Pál Ferenc

