A hősökre emlékezett Halas
Közélet

A hősökre emlékezett Halas

Vasárnap délelőtt a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében városunkban is megemlékeztek a magyar hősökről. Mint elhangzott, ezen a napon az I. világháborúban elesett magyar katonákról és valamennyi olyan hősről is szót kell ejteni, akik az évszázadok során életüket áldozták a hazáért.

A megjelenteket elsőként Végső István köszöntötte, aki elmondta, véleménye szerint miért fontosak az ilyen megemlékezések.

- Szükség van az ilyen alkalmakra. Mint ismeretes, még le se zárult az első világháború, 1917-ben már elhatározták, hogy meg kell emlékezni a hős katonáinkról. Ezt aztán törvénybe iktatták a két világháború között, majd pedig megerősítették 2001-ben, így most már nem csak a katonákra, hanem a szabadságharcok hőseire is emlékezünk ilyenkor. Mi, a mai korban élő emberek, nagyon fontos, hogy emlékezzünk, nagyon fontos, hogy lássuk azt, hiába van most békeidő, itt 100 évvel ezelőtt a lakások többsége tele volt gyásztávirattal. Borzalmas időszakokat éltek meg a halasi emberek is, ma rájuk is emlékezünk – mondta Végső István.

Ezt követően Kiss Ferencné és Maróti Dezső olvasták fel saját, háborús témájú szerzeményeiket.

A Kiskunhalasi Népdalkör két katonadalcsokorral idézte meg a világháborúk idejét. A produkcióban a citera is komoly szerephez jutott.

Dr. Bognárné Nagy Éva önkormányzati képviselő a magyar történelem vérzivataros időszakainak néhány fejezetét idézte fel. Beszélt arról, hogy miért kell megbecsülnünk a magyar katonahősöket és a hazáért feláldozott életeket.

- A végvárak katonáira éppúgy tisztelettel kell gondolnunk, mint például II. Rákóczi Ferenc fejedelemre vagy az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire. De említhetném 1956-ban példaértékű cselekedetet végrehajtó munkásokat, a pesti srácokat, akik az akkori korszak legerősebb hadseregével mertek szembeszállni. Félelmet nem ismerve mentek a halálba szabadságot akartak végre a magyar nemzetnek. Nem gondoltak személyes sorsuk alakulására, csak abban bíztak, hogy végre jön egy jobb, és ezért mindent megtettek – hangzott el.

A megemlékezésen Rácz István százados, tábori lelkész is beszédet mondott. Felvetette, hogy valójában senki nem akart hős lenni, szerettek volna visszatérni a családjaikhoz, de ezt az akkori körülmények nem tették lehetővé. Ezért is kell emlékezni azokra, akiket elragadtak a háborúk családtagjaik köréből.

A megemlékezés koszorúk elhelyezésével zárult. A helyszínen készült felvételeket a Halas TV Híradójában láthatják majd az érdeklődők.