Sütikészítők

Mikulásig várják a Vári Szabó István Szakközépiskola diákjainak jelentkezését az intézmény hagyományos sütikészítő versenyére, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend.

 
Évek óta tradíció a halasi szakiskolában, hogy karácsony előtt finom édességeket készítenek a diákok és azt neves zsűri véleményezi. A süteményeket a tanulók maguk készítik el, díszitik és tálalják. Az idei verseny kiírása már megjelent az iskola honlapján. Kiderült, hogy nevezni december 6-áig lehet, a kóstolóval egybekötött kiállítás és eredményhirdetés pedig december 11-én lesz.