Halas, a malmok városa
Közélet

Halas, a malmok városa

Kiskunhalas valamikor a malmok városa volt, ma már ezt csak egy szélmalom idézi, a Sáfrik-féle szélmalom, melyet az 1860-as években építettek, majd az 1900-as évek elején átépítettek. Az elmúlt fél évszázadban már, mint ipari műemlék gazdagította városunk látnivalóit. De az idő vasfoga eléggé szétrágta, amelynek leglátványosabb jele a vitorlák szétkorhadása volt.
Kórházi munkatársak miniszteri elismerése
Közélet

Kórházi munkatársak miniszteri elismerése


Hétfőn délelőtt a Pesti Vigadóban a Semmelweis napja alkalmából tartott ünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Kásler Miklós elismeréseket adott át. Mások mellett Kiskunhalasról a Semmelweis Kórház két munkatársa, Torma Éva és Dr. Nagy József kapott miniszteri elismerő oklevelet. A jutalmazott kollégákat Dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató elkísérte az ünnepségre.
Bográcsos csapatépítőt tartott a Halasi Box Club
Sport

Bográcsos csapatépítőt tartott a Halasi Box Club

Egy kenut is kipróbáltak a Halasi Box Club csapatépítő összejövetelén megjelent vendégek szombaton, a Sóstón. Varsányi Vera elnök tájékoztatása szerint nem volt teljes a létszám, de aki ott volt, jól érezte magát. Király Balázs szürkemarhapörköltje pedig a jelenlévők szerint fantasztikus volt.
Véradás július 8-án
Közélet

Véradás július 8-án

Véradók figyelem! Ezen a héten lesz megtartva a múlt hétről - a Semmelweis nap miatt - elhalasztott véradás Kiskunhalason a Sétáló utcai Közösségek Házában. Számítanak a donorokra, hiszen a vérre nyáron is szükség van az egészségügyben.
Keddtől ismét várja az olvasókat a könyvtár
Közélet

Keddtől ismét várja az olvasókat a könyvtár

Az intézmény egy közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy 2020. július 7-én reggel 9 órától újra a megszokott nyitva tartással fogadják a könyvek iránt érdeklődő halasiakat.
Gasztrokulturális kalandozás jazzel fűszerezve
Kultúra

Gasztrokulturális kalandozás jazzel fűszerezve

Egy héttel ezelőtt a Swing Angels fellépésével kezdődött meg az a programsorozat, melynek mostani állomásaként a Timeless Jazz Trió + „Á” formáció koncertjét hallgathatta meg a közönség. A zene mellet a finom ételek is komoly szerepet kaptak az est során.
Kutyát mentettek a halasi tűzoltók
Sziréna

Kutyát mentettek a halasi tűzoltók

A Járószék utcában élők értesítették vasárnap este a tűzoltóságot, hogy egy kutya nem tud kimászni a Dong-ér csatornából. A kiérkező egység segített a pórul járt négylábúnak.
A Jánoshalma nyerte el a Szent István Serleget (galéria)
Sport

A Jánoshalma nyerte el a Szent István Serleget (galéria)

Négy héten át, szombati játéknappal zajlott a Bundzsák Dezső Sportközpontban a Levente Sportnapok sorozata. A Kelebiai Levente SE és a Kiskunhalasi FC közös szervezésében július 4-én az utolsó tornát, a Szent István Kupát rendezték, amelyen 5 felnőtt csapat küzdött egymással. Az első két helyen a jánoshalmi válogatottak végeztek, a házigazda a harmadik helyen zárt.
Lengyel Péter – Magyarország jó tanulója, jó sportolója
Sport

Lengyel Péter – Magyarország jó tanulója, jó sportolója

Kimagasló elismerésben részesült Lengyel Péter labdarúgó, aki ebben a versenyszezonban a Faddikorr-Kiskunhalasi FC megyei I. osztályú felnőtt csapatának kapuját védte, bravúrosan. Péter a napokban átvehette az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Magyarország jó tanulója, jó sportolója – díjat.