Álmok hímzett szövete
Kultúra

Álmok hímzett szövete

B. Boros Ilona művészetével ismerkedhettek meg mindazok, akik részt vettek kiskunhalasi kiállításának megnyitóján július 3-án. Köszöntőt mondott Fülöp Róbert, városunk és Haszilló Ferenc, Kecel polgármestere. A kiállítást N. Kovács Zita művészettörténész nyitotta meg.
Várja a látogatókat a városházi kilátó
Közélet

Várja a látogatókat a városházi kilátó

A turisztikai fejlesztés a TOP-1.2.1-15-BK1-2016-00004 azonosítószámú „A kiskunhalasi városháza tornyának kilátó céljára történő hasznosítása” című projekt a Széchényi 2020 program keretében, közel 100 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés tárgyú felhívása keretében valósul meg.
Strand: használható a nagymedence
Közélet

Strand: használható a nagymedence

Most már lehet róni a hosszokat. Péntek délután kaptuk a tájékoztatást Hugyecz Sándortól, a Halasthermál Kft. vezetőjétől, hogy megnyitották a szabadtéri nagymedencét, így a hétvégén már lehet hűsölni vagy úszni benne.
Fegyházbüntetés kiszabását kéri az ügyészség
Sziréna

Fegyházbüntetés kiszabását kéri az ügyészség

Drága árat kell fizetnie bűneiért egy szanki férfinek, aki ellen most emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség  többrendbeli üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt. Volt egy társa is, aki amikor külön utakon járt, akkor is lopásokból élt.
Júliustól elektronikus címadattal adhatók fel a hivatalos iratok
Közélet

Júliustól elektronikus címadattal adhatók fel a hivatalos iratok

A Magyar Posta tájékoztatása szerint, papírmentessé válik a hivatalos iratok postai adminisztrációja a feladók számára. Június végéig lehetett a tértivevény nyomtatványt a feladáskor felhasználni, júliustól csak elektronikus címadattal adhatók fel a hivatalos iratok.
A tripla P ütős koncertje a halasi főtéren
Kultúra

A tripla P ütős koncertje a halasi főtéren

Fúvós muzsika után az ütős hangszereké lesz a főszerep szombaton, 17 órától a halasi főtéren.  A TérZene program második állomásán a Percusson Projekt Pécs szórakoztatja majd a publikumot.
Kormányablak - hétfőtől érvényes nyitva tartás
Közélet

Kormányablak - hétfőtől érvényes nyitva tartás

A Kiskunhalasi Járási Hivatal hivatalvezetője, dr. Tallós Bálint közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amely a hivatal nyitva tartását érinti. A közleményt, amely alapvetően a pénteki ügyfélfogadás változását jelenti, az alábbiakban olvashatják!
Közel félszáz diák kap munkát a várostól
Közélet

Közel félszáz diák kap munkát a várostól

Óriási volt az érdeklődés az önkormányzatnál a nyári diákmunka iránt- hangzott el azon a tájékoztatón, amelyet az érintetteknek tartottak a halasi városházán. Kuris István László alpolgármester elmondta, hogy 150-en jelentkeztek, közülük 48 főt tud alkalmazni a város.
Rögeszmélések a Thorma-múzeumban
Közélet

Rögeszmélések a Thorma-múzeumban

Rögeszmélés néven indított beszélgetéssel egybekötött ismeretterjesztő sorozatot Csányi Ágnes, a Halas Rádió főszerkesztője és Kohout Zoltán újságíró. A tegnap esti első összejövetelen Dr. Téglás Péter volt a beszélgetőpartner, a téma pedig Trianon 100. évfordulója volt.