Karácsony Márk szerint, avagy más lett minden

Mi jót várhatunk, ha megnyílik az ég? Ha ilyeneket mondunk: „mennydörög”, „rá szakad az ég”, az soha sem jelent jót. Ugyancsak félelmetes, amikor az evangélium végén ugyanezzel kifejezéssel találkozunk. Azt olvassuk, hogy Jézus halálának pillanatában a templom kárpitja fentről-lefelé kettéhasadt. Erőszakos a kép és erőszakos a történet, amivel összefügg. Arról a vastag szövetről van szó, ami a templom szentélyét választja el az úgy nevezett Szentek Szentjétől, a megközelíthetetlen trónteremtől, ahol az Isten Ládája található és ahol szentsége lakozik. Tabu volt ez a hely, ahova csak a főpap léphetett be évente egyszer, de ő is nagy rettegések között.

Mi jót várhatunk, ha megnyílik az ég? Mi jót várhatunk, ha a rejtőzködő szent Isten előlép? Akkor kezdhetünk egy kicsit felvidulni, mikor mindkét történet esetében arra keressük a választ, hogy a veszélyesen elközelítő Isten kire néz. Nos, saját fiára, akiben gyönyörködik. Minden fenyegető körülmény, baljós világvége hangulatú előérzet ellenére ami feltárul az az Atya és a Fiú meghitt, szelíd kapcsolata. Feltárul az eljövetelben és feltárul a kereszten. Feltárul persze sok minden más is. Például az Istentől való rettegésünk, ami a mi szempontunkból logikus.

De a Menny megnyílása óta minden megváltozott, nem lehet tovább úgy nézni sem Istenre, sem magunkra, sem Égre, sem Földre, mint azelőtt. Kiderült, hogy a mindenség tengelyében az Atya és Fiú kapcsolata áll, amelyben összeölelkezik igazság és szeretet. Ennek pedig részesei lehetünk, ha szívünkbe fogadjuk, hogy életünk tengelye is legyen! Igen, ez a nagy ajándék. Márk nem ír tanúkról, nem írja le, hogy kik hallották: „"Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm." De valójába arra gondol, hogy te meg én! Arra hív minket, hogy részesedjünk, örüljünk, ünnepeljünk és hirdessük: „Megnyílt a Menny!” Nincsen már ember Isten nélkül, sem Isten a nagybetűs Ember nélkül, aki kézen fogja a kis embert, Téged.

Édes Árpád református lelkész karácsonyi gondolatai