„Halogatás helyett megoldást!
Archívum

„Halogatás helyett megoldást!"

Az egyik belvárosi pénzintézet fiókjának bejárata előtt tartotta meg szombati sajtótájékoztatóját Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje. Nem érkezett egyedül, vele tartott néhány kiskunhalasi szimpatizáns is, akik transzparensekkel fejezték ki véleményüket a devizahitelekkel és a mai magyarországi életkörülményekkel kapcsolatban.

 
Farkas Gergely szerint ma több százezren élnek nyomorban a devizahitelek egyre emelkedő törlesztőrészleteinek fizetése miatt. Mint mondja, teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz és az MSZP együttesen okolható a kialakult helyzet miatt.
 
A politikus elmondta, a mai napon országszerte számtalan településen tart a Jobbik ilyen jellegű rendezvényeket, ahol tájékoztatják a választópolgárokat, hogy kormányrakerülése esetén a párt kiemelten dolgozna a devizahitelek miatt sanyarú körülmények között élők helyzetének javításán. A tájékoztatón kiderült, ezt például úgy tudnák elérni, hogy a valutaalapú kölcsönöket átváltanák forintra, mégpedig az akkori értéket vennék számítási alapul, amikor a hitelfelvétel megtörtént.
 
Farkas Gergellyel készített interjúnkat a Halas TV hétfő esti Híradójában tekinthetik meg nézőink.
 
Szöveg-fotó: Szőri Attila
 
jobbiknagy