Archívum
Halasiak a Kosztolányi szoboravatón
Pénteken délután Szabadkát avatták fel Kosztolányi Dezső egészalakos bronz szobrát. A költőt diákévei alatt ábrázoló emlékművét azelőtt a gimnázium előtti leplezték le, ahonnan renitens viselkedése, valamint a költészet iránti rajongása miatt anno eltávolították.
Az életnagyságnál 1/3-al nagyobb műalkotás Szarapka Tibor szabadkai szobrászművész munkája. A szobrot Orbán Viktor avatta fel. „Magyar vagyok, magyarul írok, és ennél nagyobb szerelmi vallomást nem tehetek a népemnek. Verseim mellé nem voltam hajlandó erkölcsi bizonyítványt is mellékelni” - idézte Kosztolányi Dezsőt a miniszterelnök. Majd a magyar nyelv értékeire utalva, a következő szavakkal zárta beszédét: „A magyarok szellemi kincse a más nyelvet beszélők számára szinte feltörhetetlen, de minél kevésbé vigyázunk a magukat magyarnak valló és magyarul beszélő emberekre, ez a kulcs egyre nehezebben fog forogni a zárban.”

Kiskunhalasról szép számmal utaztak a szoboravató ünnepségre. A halasiak koszorúkat, virágokat helyeztek el a költőfejedelem szobránál. Városunkat a Bibó István Gimnázium, a II. Rákócz Ferenc Katolikus Szakközépiskolai, a Halasi Média és Kultúra Kft küldöttsége, valamint a Hatvani Zoltán Szavalóversenyen sikerrel szereplő diákok képviselték.
Szabó Roland (II. Rákóczi) és Polgár Gabriella (Bibó) helyezték el a koszorút szobor talapzatánál. Rajtuk kívül több halasi civil egyesület, és magánember is jelen volt a szoboravatón.
Kép – szöveg: Szűcs Károly
Kép – szöveg: Szűcs Károly

