Bringával a Föld végéig
El Camino, más néven Az Út. Nem egyszerűen egy poros dűlő vagy vizes aszfalt, hanem valóságos próbatétel, melynek célja a test és a lélek önismeretének tágítása. Ez az út elmélyült tapasztalatok szerzéséhez és némi megtisztuláshoz vezet. Ledobjuk magunkról civilizált lelki koloncainkat, és botorkálva, a pedál fölött izzadva kezdünk arra figyelni, ami igazán fontos. Az Út láthatatlan, de a gleccserek nyomaihoz hasonlóan, mélyen és többé nem eltávolítható módon vésődik belénk.
Berzátzy Gábor és Szabó Tamás speciális utat választott. Az idén nyáron Kiskunhalasról indulva teljesítettek egy nem mindennapos bringa zarándoklatot. Versenybicóval, felmálházva egy hónap alatt tekeretek le 3000 kilométert Olaszországon, az Alpok hágóin és Dél-Franciaországon át. Az utolsó 800 kilométert már Spanyolországban, az El Camino vonalán tették meg az Atlanti óceán közelében fekvő Santiago de Compostella-ig, Szent Jakab apostol városáig. Santiago több mint ezer éve a keresztény zarándokok egyik legfontosabb úti célja. Szent Jakab apostol maga a gyalogos zarándokok védőszentje, aki szomjúságát ivókagylójából oltotta. Ma ez a sárga kagyló az utat jelző szimbólum Santiago felé. Szent Jakab nyomában járók is azt az utat keresik, amely önmagukhoz, a hívőket pedig Jézushoz viszi közelebb. El Camino magának az úton levésnek, az út megtapasztalásának ad különös jelentőséget. Ezért válhatott a Santiagoba tartó zarándoklat Az Út jelképévé.
Az Út kultúránk egyik legalapvetőbb szimbóluma. Analógiaként említhetnénk a kínai Tao-t, vagy Jack Keruoac kultikus regényét (On the road). Az 1970-es évektől a road-movie, a megállás nélkül úton levő emberek a mozija ápolta az út mítoszát. De bringás példát említve, a végtelent kísértő útként jut eszünkbe a gyötrelmes és diadalmas Tour de France, és az összes más bringás kör (Vuelta, Giro stb). Úton lenni. Az előbb említett útfilozófiák minden esetben arra hívják fel a figyelmet, hogy az úton nap mint nap nem csak környezetünkkel ,de önmagunkkal is meg kell küzdenünk. Az Út fizikai és szellemi próbatétel. Legyőzni önmagunkat a próbatétel kedvéért.
Mi jött át mindebből Gábor és Tamás számára a letekert 3000 kilométeren? Tamás elmondta, hogy a hosszas tekerések során alaposan átalakult a komfortérzete. Ennek egyik tünetre volt, hogy egy idő után saját, meghosszabbított testrészévé vált a bicó, és hiányérzete volt, amikor nem ülhetett a nyeregben és nem nyomhatta a pedált.
Bringázni egy szép tájon és fotózni. Tamást már ez is régóta foglalkoztatta. Az úton legalább 200 képet készített Gáborról. Az út és a bringás együtt. A fényképeken szinte önarckép módjára vált személyessé és elválaszthatatlanná az út és a bringás kombója. Hasonló összetartozás élmény ez, mint amikor a test meghosszabbításává lesz a bicó. Ahogy haladtak az úton, Gábor és Tamás is egyre többet fényképezett, ezzel egy időben mind mélyebb nyomot hagytak bennük a fáradságos kilométerek. Santiagoba érve, egy napra letették a bringát és elgyalogoltak az óceánig, Finisterre félszigetig. A Finisterrre jelentése: Föld vége, más szóval az ismerős világ határa és a végtelen kezdete. Eljutva eddig, jelképes értelemben is elérték céljukat.
Az Út másik nagy élménye volt számukra a váratlanból ismét és ismét felbukkanó szolidaritás. Gábor említette, hogy még Olaszországban, Padova mellett találkoztak egy olasz bringással, aki felajánlotta segítségét, és ismeretlen utakon, sok kilométeren át vezette őket át az Alpokon. Hasonlóan mély hatással volt Tamásra egy másik véletlen találkozás Burgos mellett. Éjszakai szállást kerestek, de már minden zarándokmenhely betelt. Úgy nézett ki, hogy fedél nélkül kell tölteniük az éjszakát, amikor egy idős spanyol férfi szólította meg őket, majd elvezette őket egy magánszállásra. „Amikor bajban voltunk, mindig ott pattant valami, ami segített“- mondja Tamás. Az ismeretlenből támadt váratlan gondolatok is színezték a zarándoklatukat. Íme, két villanás, amely Az Út szellemi adománya: „minden kanyar egy újabb kapu a világba” és „innentől minden egyes lépés közelebb visz az otthonhoz” . Tamás azóta is ajándékként őrzi ezeket a semmiből felbukkanó mondatfoszlányokat. Furcsa, de az a két ellentétes tartalmú gondolat tökéletesen írja le Az Út természetét. Úgy nyitsz újabb kapukat az ismeretlen világba, hogy közben mind közelebb jutsz önmagadhoz. Kész filozófia. Ezt nem kellett és nem lehetett tanulni, mert ezt csak az erőfeszítés üzenhette a zarándokoknak. Gábor és Tamás élete talán egy kicsit megváltozott, egy kicsit talán közelebb kerültek önmaguk megértéséhez. Az is kiderült, hogy ők ketten is jó kombót alkotnak.
