Bontják a Városházát, szépül a piaccsarnok
Archívum

Bontják a Városházát, szépül a piaccsarnok

Egyre több helyszínen és munkafázissal folyik a halasi városközpont megújítása. A városháza belső udvarára már rá sem lehet ismerni. Az ide tervezett új közösségi tér kialakítása miatt, már több épületrészt is lebontottak.

Ha elkészül a beruházás, a városháza épülete szinte teljesen olyan lesz, mint az építésekor 1905-ben – kaptuk a tájékoztatást Tóth Péter városi főépítésztől.

Július 17-től várhatóan a piaccsarnoknál is megkezdődnek a munkálatok, majd következik a városközpontot átszelő kerékpárút kialakítása – ennek a nyomvonalát már ki is tűzték, és végül jön a főtér burkolatának a cseréje is – nyilatkozta Papp Gyula műszaki ellenőr.

Romok 01

A városközpont megszépítése türelmet igényel az ott működő vállalkozásoktól és a lakosságtól is – mondta Barta József városfejlesztési osztályvezető. A gyalogos forgalom már napok óta el van terelve a városháza épületénél. A piaccsarnoknál próbálják úgy elvégezni a felújítást, hogy a lehető legkevésbé zavarják meg a kereskedőket és a vásárlókat.

A „Csipke-városközpont megújítása elnevezésű programra Halas önkormányzata több mint 660 millió forint, támogatást kap az Európai Uniótól, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. A program az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg.

Szöveg-fotó: Fehér Erika