A kör közepén
Archívum

A kör közepén

Kicsik és nagyok táncoltak tegnap este az első Halasi Esten. A Közösségek Háza rendezvénye összegyűjtötte azokat az élvezhető és ápolni érdemes helyi hagyományokat, melyek már a múlt homályába merültek.  

Végső István előadást tartott a „halasi embör” természetéről, melyről tudjuk, hogy büszke és konok. Ezt követően subától a szűrig megtekinthettük a környező települések népviseletét és a pásztorok divatját. Arra is fény derült, hogy pásztor elődeink hátizsák helyett a szűr ujjában tartották a dohányt, elemózsiát és a napi túlélő készlet egyéb darabjait.
 
Volt kemencében sütött, ropogós langallo, megismerhettük a parasztkenyér receptjét, de nem maradhatott el a pálinkakóstolás és a tombola sem. Színpadra került a kun verbunk, melyet Diószegi Balázs, az „utolsó magyar parasztfestő” saját kunszentmiklósi gyermekélményei alapján oly sokszor megfestett. Kerek száz évvel ezelőtt a Napkeleti csárda szeszgőzös legényei vadul és elszántan ropták ezt a táncot.
 
Ezen az esten a korábbiaktól teljesebb képet kaphattunk eleink szokásairól és életmódjáról. Nem először bizonyosodott be, hogy a hagyományok nagyon is alkalmasak a szórakozásba rejtett tanulás élvezetét nyújtani.
 
Szöveg-fotó: Szűcs Károly