Halálos áldozata is van a délutáni baleseteknek
Sziréna

Halálos áldozata is van a délutáni baleseteknek

Két baleset is történt szombaton délután környékünkön. Imrehegy és Kecel között felborult egy Volvo, amelynek 46 éves sofőrje életét vesztette, egyik utasa súlyosan megsérült. Két órával később, Kiskunmajsa közelében borult fel egy autó, amelyet egy 62 éves nő vezetett- közölte a police.hu.
Órákat kell várni a tompai határátkelőn
Sziréna

Órákat kell várni a tompai határátkelőn

Legalább 4 órát kell várnia annak, aki a tompai határátkelőnél szeretné elhagyni az Európai Unió területét. A befelé jövő oldalon sem sokkal jobb a helyzet, a szombati gyorstollas versenyre érkező szerb versenyzők is elmondták, hogy közel két óra alatt jutottak át az ellenőrzésen.
Drogra kellett a pénz, még a testvére mobilját is eladta a halasi fiatal
Sziréna

Drogra kellett a pénz, még a testvére mobilját is eladta a halasi fiatal

Külön nyomozócsoport foglalkozott azzal az üggyel, amelynek főszereplője egy 22 éves kiskunhalasi férfi volt. A fiatalember kerékpárokat, kerti bútorokat, kéziszerszámokat és élelmiszereket lopott el. A rendőrök nyolc lopással és egy kifosztással gyanúsítják. Drogra kellett a pénz, ezért még saját testvérétől is elvitte a mobiltelefonját.
Újabb majsai drogdíler bukott
Sziréna

Újabb majsai drogdíler bukott

Bűnügyi felügyelet alatt állt az a kiskunmajsai férfi, akit kedden vettek őrizetbe a rendőrök kábítószer-kereskedelem alapos gyanúja miatt. A 32 éves díler kristályt és marihuánát árult, a lakásában házkutatást tartottak, amelynek során gyanús anyagokat és 1 millió forint készpénzt foglaltak le. 
Halálos kerékpáros-baleset a fehértói elágazásnál
Sziréna

Halálos kerékpáros-baleset a fehértói elágazásnál

A kiérkező mentők nem tudták megmenteni annak az 56 éves kerékpáros életét, akit egy autó ütött el az 53-as főút és a kunfehértói út  kereszteződésében.  A baleset pontos körülményei még tisztázatlanok.
Újabb tűz az Olajosok útján
Sziréna

Újabb tűz az Olajosok útján

A Olajosok útja mellett, a múlt heti eset közelében most egy 3,5 hektáros  bozótos vegyeserdő kapott eddig ismeretlen okból lángra. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a tűzoltók, a tüzet rövid időn belül megfékezték, ám az utómunkálatok órákat vettek igénybe.
Lélektelenül: 90 éves nénit rabolt ki a jánoshalmi nő
Sziréna

Lélektelenül: 90 éves nénit rabolt ki a jánoshalmi nő

Hiába kérlelte kirablóját a 90 éves jánoshalmi néni, a nő elvitte a táskáját. Az asszonynak esélyes sem volt a támadójával szemben. A felháborító eset június elején történt, de a rendőrök már le is zárták az aktákat, vádemelési javaslattal. 
Határon mélységben, ezernyi határsértő egy nap
Sziréna

Határon mélységben, ezernyi határsértő egy nap

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. július 26-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 617 határsértőt tartóztattak fel és 393 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. A hazánkba illegálisan érkező külföldiek jellemzően a déli határszakaszon keresztül próbálkoznak. Bács-Kiskun megye szerb határ közeli térsége rendkívül terhelt az illegális migráció terén.
Halasi tűzoltók: Hálásan köszönjük mindenkinek!
Sziréna

Halasi tűzoltók: Hálásan köszönjük mindenkinek!

Ezúton szeretnénk megköszönni azt a mérhetetlen nagy összefogást, ami az elmúlt napokban történt városunkban! Minden fizikai munkát és segítő kezet, adományokat (ásványvíz, naptej, étel, energiaital, csokoládé, gyümölcs és még sorolhatnánk), valamint biztató szavakat- olvasható a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében. Mint arról hírportálunk is beszámolt, hat napon át zajlott a sokszor emberfeletti küzdelem Kiskunhalas határában, egy 200 hektárt érintő erdőtűznél.