Seat és egy MAN ütközött Kiskunhalas határában (galéria)
Sziréna

Seat és egy MAN ütközött Kiskunhalas határában (galéria)

Baleset lassította a közlekedést kedden reggel Kiskunhalas határában, az 53-as főút 59-es kilométerszelvényében. Egy Seat sofőrje ismeretlen okból áttért a bal oldalra és ott érintőlegesen ütközött a szemből érkező MAN teherautóval. A személyautó vezetőjét kivizsgálásra a halasi kórházba szállították a mentők.
Lakatlan tanya égett Kiskunmajsán
Sziréna

Lakatlan tanya égett Kiskunmajsán

Vasárnap kora este riasztották a kiskunmajsai és a kiskunhalasi tűzoltókat, hogy kigyulladt egy lakatlan tanya Kiskunmajsa határában. A kiérkező egységek megfékezték a lángokat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 
Jutalmat vehetett át a különdíjas halasi balesethelyszínelő
Sziréna

Jutalmat vehetett át a különdíjas halasi balesethelyszínelő

Ünnepség helyszíne volt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Jutalmakat adott át Arató László ezredes,  rendészeti főkapitány-helyettes azoknak a közlekedésrendészeti szakembereknek, akik eredményesen szerepeltek szakmai versenyeken. Az elismertek között volt Kern Attila főtörzszászlós, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság balesethelyszínelője is.
(►) Szupercella okozott jégesőt a térségben
Sziréna

(►) Szupercella okozott jégesőt a térségben

Egy nagy vihar söpört végig a déli határhoz közeli településeken ma délután. Több helyen jégeső, felhőszakadás okozott károkat. Tompán például egy 12 méteres fa dőlt meg és veszélyeztet egy lakóházat, a halasi tűzoltók ezekben a percekben vonulnak a helyszínre.
Október 1-től dr. Bátori Gábor lesz Kiskunhalas rendőrkapitánya
Sziréna

Október 1-től dr. Bátori Gábor lesz Kiskunhalas rendőrkapitánya

Október elsejétől új rendőrkapitánya lesz Kiskunhalasnak. Az eddigi vezető, dr. Vaslóczki Ferenc alezredes Kecskemétre kerül, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese lesz. Helyére dr. Bátori Gábor alezredes érkezik Kiskunhalasra - közölte a police.hu. 
Fahusánggal fenyegette a tűzoltókat
Sziréna

Fahusánggal fenyegette a tűzoltókat

Csak rendőri biztosítás mellett tudtak dolgozni a tűzoltók Kiskunmajsán, miután egy férfi fahusánggal fenyegette őket. Egy családi házban keletkezett tűz, de az oltást nem tudták megkezdeni a helyszínre riasztott egység tagjai. A járőr kiérkezése után sikerült a lángokat megfékezni, a fenyegetőző férinek most a bíróság előtt kell felelnie.
Boldog nyugdíjas éveket Gönczöl Antal!
Sziréna

Boldog nyugdíjas éveket Gönczöl Antal!

Ismét egy kolléga búcsúzása kapcsán szólaltak meg a szirénák a Kiskunhalasi Mentőállomáson. Huszonegy évnyi szolgálat után vonult nyugdíjba Gönczöl Antal, aki előtt így tisztelegtek a munkatársai.
Csalókra figyelmeztet a NAV
Sziréna

Csalókra figyelmeztet a NAV

Ismét beindultak a csalók- erre figyelmeztet a NAV. Sem e-mailben, sem telefonon, sem SMS-ben nem kér adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adó-visszatérítés miatt ügyfeleitől – áll az adóhatóság tájékoztatójában.
Online csalók e-maileznek az OTP nevében
Sziréna

Online csalók e-maileznek az OTP nevében

Többen is arról értesítették szerkesztőségünket, hogy az utóbbi napokban az OTP Bank logójával ellátott e-maileket kaptak, azonban ezek az online levelek több gyanús dolgot is tartalmaztak. Érdemes körültekintően megvizsgálni az ilyen gyanús üzeneteket, hiszen könnyen csalók áldozatai lehetünk.