Három autó ütközött az 53-as főúton, egyik az árokban van
Sziréna

Három autó ütközött az 53-as főúton, egyik az árokban van

Baleset történt nem sokkal 12 óra előtt Kiskunhalas közelében, az 53-as főúton. A Karaván vendéglőnél három személyautó ütközött, egy jármű az árokba került. Értesülésünk szerint az egyik sofőrt kivizsgálásra kórházba szállították, az esethez riasztották a halasi tűzoltókat is.
Öt perc alatt elfogták a kertvárosi rablót
Sziréna

Öt perc alatt elfogták a kertvárosi rablót

Rablás történt pénteken délután a Kertvárosban, a Kanizsa téren. A gyanúsítottat egy szemtanú pontos személyleírása alapján öt perc alatt elfogták a rendőrök.
Parkoló autónak ment neki egy Fiat a Kossuth utcán (galéria)
Sziréna

Parkoló autónak ment neki egy Fiat a Kossuth utcán (galéria)

Úgy tudjuk, hogy rosszullétre panaszkodott az a férfi, aki egy Fiat Tempra sofőrjeként balesetet okozott szombaton este a Kossuth utcán. Az autó a Jósika utcai kereszteződés felől jött, amikor a Sétáló utca előtt áttért a bal oldalba és egy Audinak ütközött. A sofőr nem sérült meg, de a mentő kórházba szállította.
Elásta a milliós zsákmányának egy részét a tompai férfi
Sziréna

Elásta a milliós zsákmányának egy részét a tompai férfi

Először az sem, tudta, hogy milyen értékeket lopott az a tompai férfi, aki ellen most fejeződött be a nyomozás. A 35 éves gyanúsított több millió forint értékű szerszámgépeket, vadászathoz használt távcsöveket vitt magával egy garázsból. 
Öt év fegyház a halasi rablónak
Sziréna

Öt év fegyház a halasi rablónak

A Kiskunhalasi Járásbíróság 5 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 19 éves kiskunhalasi férfit, akivel szemben négy bűncselekmény miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. A fiatal tavaly májusban, fényes nappal, a halasi főtéren késsel fenyegetett egy 14 éves diákot.
Ittas sofőrök Halason és Kunfehértón
Sziréna

Ittas sofőrök Halason és Kunfehértón

Kunfehértón kettő, Kiskunhalason egy ittas sofőrt találtak a rendőrök abban az akcióban, amelyet szombaton éjszaka tartottak a régióban.  Két ügyben már be is fejeződött a nyomozás - írja a police.hu.
Tyson: Szeretnék pozitív példát mutatni!
Sziréna

Tyson: Szeretnék pozitív példát mutatni!

Kétszer volt a halál kapujában, de visszajött. Újra kellett tanulnia járni, de egyetlen pillanatra sem adta fel. Óriási akaraterejének köszönhetően talpra állt, most már szeretne minél előbb visszatérni a hivatásához. Szabó Gábor, vagy ahogy mindenki ismeri Tyson küzdenitudása példa lehet valamennyiünk számára.
Linda meghamisította a bírságcsekket
Sziréna

Linda meghamisította a bírságcsekket

Különös ügyben fejezte be a nyomozást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A kiskunhalasi M. Linda 80 ezer forintos bírságot kapott, amit nem fizetett be, inkább meghamisította a csekket. Lebukott.