Ismét adathalászok kérnek banki adatokat
Sziréna

Ismét adathalászok kérnek banki adatokat

Szinte már nem múlik el úgy hét, hogy ne kellene arról beszámolnunk, hogy valamelyik országosan ismert pénzintézet csalók vagy adathalászok trükkös módszereire hívja fel a figyelmet. Most a támadók e-mailben vagy SMS-ben értesítik az ügyfeleket beérkező átutalások meghiúsulásáról.
Elismerték a rendőreink munkáját
Sziréna

Elismerték a rendőreink munkáját

A közelmúltban volt a Magyar Rendőrség Napja, ebből az alkalomból kitüntetéseket, díjakat adtak át az arra méltó tiszteknek, tiszthelyetteseknek, közalkalmazottaknak. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság állományából tízen vehettek át elismeréseket. 
Dollárt és forintot lopott, járókeretes nőt fosztott ki a halasi férfi
Sziréna

Dollárt és forintot lopott, járókeretes nőt fosztott ki a halasi férfi

Egy Kiskunhalas környéki tanyáról 3400 dollárt, majd 200 ezer forintot is ellopott az a helybéli férfi, aki kerti munkát végzett élettársával a birtokon. E mellett még egy idős, járókeretes asszonyt is kifosztott Kiskunhalason,  mindezekért felelnie kell a bíróság előtt. 
Halálos baleset Soltvadkertnél: Suzuki és menetrendszerinti busz ütközött
Sziréna

Halálos baleset Soltvadkertnél: Suzuki és menetrendszerinti busz ütközött

Súlyos baleset történt szerdán reggel, negyed hét körül Soltvadkert határában, az 54-es főúton. A police. hu közleménye szerint egy Suzuki ütközött egy menetrendszerinti autóbusszal. A karambol következtében  az autó sofőrje elhunyt. Teljes útzár van a helyszínen, ahová a halasi tűzoltókat is riasztották.
(►) Teljesített kihívás: a büntetés-végrehajtás is táncolt
Sziréna

(►) Teljesített kihívás: a büntetés-végrehajtás is táncolt

A dél-afrikai DJ-producer Master KG és Nomcebo Jerusalema című dalának videóklipjét már több mint 380 millióan tekintették meg. A dalhoz kapcsolódó táncos kihívás kapcsán  nem csak táncosok, hanem baráti társaságok, vagy éppen munkahelyi közösségek is táncra perdültek erre az életörömet közvetítő afrikai dalra. A büntetés-végrehajtás is csatlakozott ehhez a mozgalomhoz.
Életet mentett a zsanai körzeti megbízott
Sziréna

Életet mentett a zsanai körzeti megbízott

Hálás Pálfi Mihálynak, a zsanai körzeti megbízottnak Koleszár Péter.  Az egyébként szabadságon lévő zászlós megtalálta a nyugdíjas férfi feleségét, aki súlyos sérülése miatt, a településtől három kilométerre, egy dűlőút melletti árokban feküdt. A férfi levélben mondott köszönetet a rendőrnek.
Elzárást kaptak a közterület-felügyelőket fenyegető férfiak
Sziréna

Elzárást kaptak a közterület-felügyelőket fenyegető férfiak

A Kiskunhalasi Járásbíróság jogerősen elzárásra ítélt egy 40 és egy 38 éves kiskunhalasi férfit, akik ittas állapotban közterület-felügyelőket fenyegettek meg. A két helybéli tavaly április 17-én éjszaka került szóváltásba a hivatalos személynek minősülő felügyelőkkel.
Egy pénzszállító ütközött a mikrobusznak a Kossuth utcán (galéria)
Sziréna

Egy pénzszállító ütközött a mikrobusznak a Kossuth utcán (galéria)

Elsődleges adatok szerint egy pénzszállító Toyota érkezett az Árpád utca felől a Kossuth utcai kereszteződésbe, ahol nekiütközött a Szilády-gimnázium irányából érkező VW Transporternek. A kisbuszban többen utaztak, köztük egy kisgyermek is. Az egyik utas, egy kismama a lábát fájlalta, mentő érkezett a helyszínre. 
Két erdőtűzoltó terepjáró került Kiskunhalasra
Sziréna

Két erdőtűzoltó terepjáró került Kiskunhalasra

Két, speciális felszereltségű terepjáró került a Dél-Magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesülethez, amelynek tagjai aktív résztvevői a Tüzes Kunok Járási  Mentőcsapatnak is. A két VW Amarok-ot erdőtüzek oltásában lehet bevetni, a jövőben pedig újabb szakfelszerelések érkeznek majd a halasi szervezethez.