Vonattal ütközött egy traktor Tajónál
Sziréna

Vonattal ütközött egy traktor Tajónál

Traktor ütközött össze egy vonattal Kiskunhalas és Kiskunmajsa között csütörtökön délután. A tajói esethez a kiskunmajsai, a kiskunhalasi tűzoltók vonultak, helyszíni információink szerint a vontató sofőrje sérült meg.

Két éve árulta a drogot: bilincs kattant a majsai díler csuklóján
Sziréna

Két éve árulta a drogot: bilincs kattant a majsai díler csuklóján

A rendőrség szerint két esztendeje árulta a kábítószert Kiskunmajsán az a nő, akit a napokban fogtak el egy közúti ellenőrzés során. A gyanúsított utasként foglalt helyet az autóban, a táskájában kábítószergyanús anyagokat találtak.
Talált egy bankkártyát és azzal vásárolgatott egy majsai nő
Sziréna

Talált egy bankkártyát és azzal vásárolgatott egy majsai nő

Sorozattolvaj az a kiskunmajsai nő, aki ellen most emelt vádat az ügyészség. Jókora a bűnlajstroma, talált és lopott bankkártyával vásárolt, illetve próbált vásárolni, de volt, amikor parfüm, fájdalomcsillapító és övtáska volt a zsákmány. 
Teljesen kiégett egy klíma kültéri egysége a Kuruc vitézek terén (galéria)
Sziréna

Teljesen kiégett egy klíma kültéri egysége a Kuruc vitézek terén (galéria)

Kigyulladt egy klíma kültéri egysége Kiskunhalason, a Kuruc vitézek terén, egy társasház harmadik emeletén. A halasi tűzoltók három tűzoltóautóval, köztük egy magasból mentővel vonultak a helyszínre. A berendezés teljesen kiégett, a lángok nem terjedtek át a lakásra, senki sem sérült meg.
Nem adott elsőbbséget a Ford kisbusz
Sziréna

Nem adott elsőbbséget a Ford kisbusz

Baleset történt a Batthyány utca és a Szabadkai út kereszteződésében szerdán délután. Egy Ford kisbusz nem adott elsőbbséget a védett úton haladi Dacia Duster-nek. A vétlen jármű sofőrje a kezét fájlalta, ezért mentőt hívtak hozzá, de úgy tudjuk,  nem kellett kórházba szállítani.
Kigyulladt egy Unimog munkagép a Szegedi úton
Sziréna

Kigyulladt egy Unimog munkagép a Szegedi úton

Feltehetően műszaki meghibásodás miatt kigyulladt egy Unimog munkagép Kiskunhalason, a Szegedi úton. Miután a sofőr észrevette a füstöt, azonnal leállt és egy poroltóval igyekezett megfékezni a lángokat. Segítségére sietett a közelben lévő bútorkészító vállalkozásból is egy fiatalember. A halasi tűzoltókat is riasztották.
Vádemelés az ásós támadó ellen
Sziréna

Vádemelés az ásós támadó ellen

Háromn alkalommal is ásóval támadt ismerőseire, illetve szomszédjára egy alkoholfüggő férfi. Az idén januári ügyben most emeltek vádat, az ügyészég letöltendőú börtönbüntetés kiszabását indítványozza az elkövetővel szemben.
Súlyos baleset Mélykút közelében, hárman megsérültek
Sziréna

Súlyos baleset Mélykút közelében, hárman megsérültek

Egy beszorult sérültet a kiskunhalasi, jánoshalmi és mélykúti tűzoltók szabadítottak ki annál a karambolnál, amely az 55-ös főúton történt kedden délután. Mélykút és Kisszállás között kisteherautó személyautóval ütközött. Az utat teljes szélességében lezárták. 
Több avartűzzel küzdenek a halasi tűzoltók
Sziréna

Több avartűzzel küzdenek a halasi tűzoltók

Délelőtt és kora délután is több helyszínen dolgoznak a halasi tűzoltók, ahol lángra kapott az erdő aljnövényzete. Harkakötönyben öt vízsugárral avatkoztak közbe és fékezték meg a tüzet, jelenleg Balotaszállás közelében, Bodogláron és Csólyospáloson dolgoznak az egységek.