Teljesen kiégett egy Mercedes
Sziréna

Teljesen kiégett egy Mercedes

Kedden délelőtt kigyulladt egy Mercedes Kiskunmajsa határában, az 5409-es úton. Az esethez a kiskunmajsai katasztrófavédelmi őrs tűzoltói vonultak és két vízsugárral fékezték meg a lángokat. 
Tavaly Bács-Kiskunban 270 lakástűz volt
Sziréna

Tavaly Bács-Kiskunban 270 lakástűz volt

A lakástüzek leggyakrabban emberi mulasztás miatt következnek be, holott könnyen megelőzhetőek lennének. Többek között ezért is fontos a tüzelőberendezések és elektromos eszközök karbantartása, helyes használata. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint 2021-ben 270 alkalommal riasztották a tűzoltókat lakástüzekhez, három ember életét nem lehetett megmenteni.
Grúz embercsempészt fogtak Kiskunhalason
Sziréna

Grúz embercsempészt fogtak Kiskunhalason

Egy grúz embercsempészt és öt afgán férfit tartóztattak fel a kiskunhalasi rendőrök az éjszaka folyamán. A police.hu közleménye szerint eljárás indult az ügyben.
Tábladöntő vandálokat keresnek a halasi rendőrök
Sziréna

Tábladöntő vandálokat keresnek a halasi rendőrök

A lakosság segítségét kérik a halasi rendőrök. Lehet, hogy jó poénnak tűnt egy KRESZ-táblát kidönteni és azt odébbtenni, de e miatt rendőrségi eljárás indult. Akik a Hajnal és a Dob utca kereszteződésében garázdálkodtak, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt kell felelniük.
Kisgyermekes anyukára támadt a jánoshalmi testvérpár
Sziréna

Kisgyermekes anyukára támadt a jánoshalmi testvérpár

Egy kisgyermek a könyökén sérült, míg édesanyjának eltört a felkarcsontja, miután egy testvérpár rájuk támadt Jánoshalmán. Ők már korábban bántalmazással fenyegette a nőt. Az ügyben most emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. 
Egymilliót zsákmányolt a dohányboltból Roland
Sziréna

Egymilliót zsákmányolt a dohányboltból Roland

Csupán fél napig örülhetett az egymilliós zsákmányának P. Roland, mivel a rendőrök elkapták. A 19 éves halasi fiatalt azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy legalább hét vagyon elleni bűncselekményt követtek el. A legutolsó akció egy helyi dohánybolt kifosztása volt.  Egy 17 éves társa is volt, az ő pontos szerepét még tisztáznia kell a rendőröknek.
A halasi díler és a macskaalomba rejtett, kokainnal átitatott anyag
Sziréna

A halasi díler és a macskaalomba rejtett, kokainnal átitatott anyag

Virágnyelven beszéltek egymással annak a kábítószerkereskedő banda tagjai, amelyben kiskunhalasi és pirtói lakos is volt. A vádirat szerint más-más anyagot jelentett az, amikor rózsát, orchideát, kólát vagy éppen olajat kértek egymástól. A halasi díler 11 kilónyi drogot nyert ki azokból a kokainnal átitatott szövetből, amelyet macskaalom közé rejtettek el. A csoport tagjai a vádemelést követően hosszú fegyházbüntetésre számíthatnak.
Halasiakat is meg akartak károsítani az online bűnözők
Sziréna

Halasiakat is meg akartak károsítani az online bűnözők

Időről-időre feltűnnek olyan online csalók, akik valamelyik szolgáltatóra hivatkozva próbálják ellopni a gyanútlan internetezők személyes adatait, majd pedig azokat megszerezve, a pénzüket is. Most ismét a Magyar Posta nevében küldenek e-maileket és SMS-eket a bűnözők. Egy kis odafigyeléssel azonban elkerülhető, hogy áldozattá váljunk.
Jogosítvány nélkül vezetett, de lebukott
Sziréna

Jogosítvány nélkül vezetett, de lebukott

Idén októberig nem vezethetett volna az a helybéli férfi, akit a kiskunhalasi rendőrök igazoltattak január első napjaiban. Egészen biztos, hogy ez a határidőt a bírósági tárgyaláson jelentősen meghosszabbítják majd.