Drog, kapcsolati erőszak, börtön
Sziréna

Drog, kapcsolati erőszak, börtön

Kapcsolati erőszak, önbíráskodás és kábítószer birtoklása miatt ítélt el a Kiskunhalasi Járásbíróság egy 50 éves helybélit. A férfi több alkalommal megütöte élettársát, majd drog hatása alatt betonvassal, kődarabbal verte a nőt. Nyakához kést szorított és lakáshasználati díj okán 300 ezer forintot követelt tőle. 
Tisztelet és köszönet a mentőknek!
Sziréna

Tisztelet és köszönet a mentőknek!

Szívfacsaró hallani a csöndbe hasító szirénázást, amely valaki számára a segítséget jelenti. Sietnek, figyelnek ránk, ha szükség van rá, akkor a legkockázatosabb döntéseket is meghozzák annak érdekében, hogy valaki életben maradjon. Hála és köszönet a halasi mentőállomás valamennyi orvosának, mentőtisztjének, ápolójának, mentőtechnikusának, gépkocsivezetőjének! Május 10-én a Mentők Napját ünnepeljük. 
Halasi rendőrök munkáját ismerték el
Sziréna

Halasi rendőrök munkáját ismerték el

A közelmúltban, a Rendőrség Napja alkalmából a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság állományából többen is elismeréseket kaptak.  Volt, akit soron kívül léptettek elő, volt, aki pénzjutalmat vehetett át. 
Baleset Fehértónál: négy sérültet vittek kórházba (galéria)
Sziréna

Baleset Fehértónál: négy sérültet vittek kórházba (galéria)

Két személyautó ütközött össze nem sokkal ezelőtt Kunfehértó közelében. A mentők négy sérültet szállítottak kórházba a helyszínről. Egy Renaultnak ment neki hátulról egy Mercedes, mindkét jármű az árokba került, a Renault fel is borult. A balesethez riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat is. 
Halálos borulás Harkakötönynél: helyi sofőr a baleset áldozata (galéria)
Sziréna

Halálos borulás Harkakötönynél: helyi sofőr a baleset áldozata (galéria)

Egy murvás úton történt halálos baleset szombaton kora este Harkakötöny közigazgatási területén. Helyszíni információink szerint a helybéli sofőr Opeljével eddig ismeretlen körülmények között nekiment egy út szélén álló járműnek, majd felborult. Az Opel vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét nem tudták megmenteni.
Cserbenhagyás: halasi sofőr okozta a balesetet
Sziréna

Cserbenhagyás: halasi sofőr okozta a balesetet

Egy 69 éves kiskunhalasi férfi okozott balesetet tavaly novemberben, az 54-es főúton. A sofőr nem állt meg a helyszínen, ezért cserbenhagyás miatt indult ellene eljárás, amely a napokban fejeződött be.
Kelebiánál és Kecelnél is...
Sziréna

Kelebiánál és Kecelnél is...

Két helyszínen, összesen 24 külföldit tartóztattak fel a rendőrök pénteken kora délelőtt alig másfél óra leforgása alatt. Az egyenruhások kecel és Kelebia térségében fogták el a szíreket, afgánkat és pakisztániakat. 
Elismerések a rendőrség napja alkalmából
Sziréna

Elismerések a rendőrség napja alkalmából

A rendőrség napját ünnepelték. Ez alkalomból elismerésben részesültek a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelkedő munkát végző munkatársai. Áder János köztársasági elnök Szent György nap, a Rendőrség napja alkalmából rendőr vezérőrnaggyá léptette elő Dávid Károly dandártábornokot, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányát.