Késsel fenyegette, ki akarta rabolni a halasi diákot
Elképesztő eset Kiskunhalas: csütörtökön kora délután, késsel fenyegetőzve akart kirabolni egy 18 éves fiatalember egy 14 éves diákot egy kiskunhalasi középiskola közelében. A rendőrök rövid időn belül elfogták a gyanúsítottat.
Két héten belül a második késes fenyegetés történt Kiskunhalason. Az első esetnél éjszaka volt a támadás, a csütörtöki bűncselekmény viszont kora délután volt. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint egy halasi középiskolából telefonáltak a segélyhívón, hogy egy 14 éves fiút akart rabolni egy ismeretlen kerékpáros.
A járőr perceken belül a helyszínre érkezett. Kiderült, hogy a diák nem sokkal korábban hazafelé gyalogolt, amikor egy biciklis megszólította és pénzt kért tőle. A fiú továbbment, a kerékpáros utánaeredt és késsel hadonászva próbálta tőle az értékeit megszerezni. Szerencsére a diák elszaladt, közben összetalálkozott a barátjával, akivel közösen ment be a középiskola portájára és segítséget kért.
A rendőrök gyorsan intézkedtek és ennek meg is lett az eredménye. A sértett segítségével néhány utcával odébb beazonosították a késes fenyegetőt és elfogták. A 18 éves fiatalembert felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vették. A nyomozók a helyi ügyészségen előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

