71 éves nyugdíjast akart kirabolni Mélykúton
Példás gyorsasággal zárta le a nyomozást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egy rablási kísérlet ügyében. Március 6-án vették őrizetbe azt a férfit, aki az előző éjszaka ki akart rabolni egy mélykúti idős asszonyt, az akták a napokban már át is kerültek a járási ügyészségre.
A police.hu tájékoztatása szerint a kiskunhalasi rendőrök március 6-án kora délután őrizetbe vettek egy mélykúti lakost.
A gyanú szerint a férfi az elfogása előtti éjjel beugrott egy ingatlan udvarára, majd a lakóépület ajtaját berúgva bejutott az épületbe. A házból lopni akart, azonban összetalálkozott az ébren lévő 71 éves sértettel, akit a nyakánál fogva a földre döntött, a padlóhoz szorította, és pénzt követelt tőle. Áldozata nem tett eleget a követelésnek, így az elkövető végül üres kézzel volt kénytelen távozni.
A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül beazonosították és elfogták a rablás kísérletével gyanúsítható 47 éves férfit, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek.
A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségre.

