(►) „Többet voltam a víz alatt, mint víz fölött
Sport

(►) „Többet voltam a víz alatt, mint víz fölött

Közel félszáz halasi drukker szurkolt szerdán délelőtt Balatonfüreden, a nyíltvízi úszó világbajnokság 5 ezer méteres számában Juhász Jankának. A hangulat fantasztikus volt, és a 17 éves sportolónk óriási örömet szerzett nekünk, akik ott voltunk és minden magyarnak. Legfiatalabb versenyzőként a 27. helyen nyúlt be a célba az 58 fős mezőnyben, ahol Novotny Attila edző szerint legalább 20 világklasszis volt. Janka nyilatkozott a Halasmédiának kora este.
Janka 27. helyezett lett a világbajnokságon
Sport

Janka 27. helyezett lett a világbajnokságon

A mezőny legfiatalabb tagjaként, hősies küzdelem után a 27. helyen ért célba Juhász Janka élete első felnőtt világbajnokságán Balatonfüreden, a nyíltvízi úszás 5 ezer méteres számában. Biztatásban, drukolásban nem volt hiány, ugyanis nagyon sok halasi a helyszínen tekintette meg a megméretést. Büszkék voltunk rá...
Janka VB naplója (3. fejezet)
Sport

Janka VB naplója (3. fejezet)

„Este átnéztem a rajtlistát, hatvanan fogunk indulni, a világ minden tájáról, én a 42-es rajtszámot kaptam." Juhász Jankát már csak egyetlen éjszaka választja el élete nagy versenyétől Balatonfüreden, a nyíltvízi úszó világbajnokságon. Ma is írt nekünk a naplójába,  ebből többek között kiderül az is, hogy milyen is az, amikor Novotny Attila engedélyével kívánságnapot tartanak.
Donát az U20-as atlétikai EB-n
Sport

Donát az U20-as atlétikai EB-n


Kedden délelőtt a Budapest Airport-ról indult a magyar válogatott junior csapata egy római  járattal, hogy részt vegyenek a hétvégén a Grosseto-ban megrendezésre kerülő U20-as Atlétikai Európa Bajnokságon. A küldöttség tagja Jerémiás Donát, aki 400 méteres gátfutásban áll rajthoz a Toszkána régió megyeszékhelyén rendezendő EB-n. Az egyéni verseny mellett a 4X400 méteres magyar váltóban is helyett kapott, az egyébként még ifjúsági korosztályú sportoló. A Szilády Áron Református Gimnázium tizenegyedikes tanulójának elsődleges célja egy jó versenyzés mellett a tapasztalatszerzés.
Kristóf a Fradi ellen készül
Sport

Kristóf a Fradi ellen készül

Kezdőként kapott helyet az Újpest csapatában Szűcs Kristóf az NB I-es labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában, a Paks elleni mérkőzésen. A halasi kötődésű focista végigjátszotta a 90 percet, azt mondja, a helyzetek alapján igazságos eredmény született. A lila-fehérek a héten már a derbire készülnek, ugyanis vasárnap Újpest-Ferencváros következik.
Janka VB naplója (2. fejezet)
Sport

Janka VB naplója (2. fejezet)

„Adél, a tesóm, és Gréta, a csapattársam is itt edzőtáboroznak Almádiban, ők a Nyíltvízi Ifjúsági Európa-bajnokságra készülnek. Furcsa, és kicsit kellemetlen hogy egymás mellett vagyunk, és mégis külön, de néha összefutunk edzésen, és meg is látogatjuk egymást". Juhász Janka világbajnoki naplójának második fejezetét olvashatják Balatonfüredről, amiből az is kiderül, hogy mivel hozta rá a szívbajt az edzőjére a halasi sportoló.
Virágé az idei GP sorozat
Sport

Virágé az idei GP sorozat

Weinhardt Virág (Chiclana) 2017-ben a Grand Prix összetett győztes (címképen, fotó Hajdu Krisztina). Az elsőségért járó díjat a Bábolnán rendezett Országos Minősítő Díjugrató Versenyen (OM) adták át számára, ahol a GP sorozat utolsó fordulóját rendezték a hétvégén. Az összetett GP sorozat végeredményében egy másik kiskunhalasi lovasnak is szerep jutott. Fazekas István harmadik lett Walter nevű lovával. Weinhardt Virág a Baileys Horse Feeds U25-ös Grand Prix 140 cm-es pályáján is tudhat magának egy elsőséget. A számban Sopronyi Rékával holtversenyben vitték el a díjakat.
Janka VB naplója (1. fejezet)
Sport

Janka VB naplója (1. fejezet)

„Vasárnap pihenőnap volt, de én azért úsztam egy kört a Balatonban, ami 2,5 kilométert jelent". Juhász Janka a Halasmédia felkérésére naplót ír a világbajnoki eseményekről, az edzésekről, a versenyről, az őt ért élményekről. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület kiválóságának gondolatait minden nap olvashatják itt, az internetes felületünkön.
KFC: döntetlen az első edzőmeccsen
Sport

KFC: döntetlen az első edzőmeccsen

Kedden kezdte meg a felkészülését a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a következő szezonra. Az első héten négy edzés várt a fiúkra, szombaton délelőtt pedig Ásotthalma ellen játszották le az első tesztmeccsüket.