KFC: döntetlen az első edzőmeccsen
Kedden kezdte meg a felkészülését a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a következő szezonra. Az első héten négy edzés várt a fiúkra, szombaton délelőtt pedig Ásotthalma ellen játszották le az első tesztmeccsüket.
Remek tavaszt produkált a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. Marinko Stetakovic irányítása mellett 7 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség volt a mérleg, a csapat ezzel a 6. helyen végzett. A következő szezonban ettől még jobb helyezésre számít az igen karakteres és ambíciózus tréner, valamint a vezetőség is. Ennek érdekében július 11-én a keret megkezdte a felkészülést a bajnokságra. Az első héten 4 edzés szerepelt a tervek között, szombaton délelőtt pedig megvolt az első tréningmeccs is. Az ellenfél a Csongrád megyei bajnokság negyedik helyezettje, az Ásotthalom volt. A halasiak 19 fős kerettel vágtak neki a mérkőzésnek, amelyen 1-1-es eredmény született. A KFC gólját Sorin Amariutei szerezte. Folytatás a jövő héten edzésekkel, majd szombaton a Kiskőrös lesz az ellenfél egy felkészülési találkozón.
Archív fotó: Jáger Levente

